Meghalt Horthy Istvánné

2013.04.18. 14:12 Módosítva: 2013.04.18. 16:43

Életének 95. évében elhunyt vitéz nagybányai Horthy Miklós fiának, Horthy Istvánnak özvegye - számol be az Alfahír.hu.

Gróf Edelsheim Gyulai Ilona 1918 január 14-én született Budapesten, gyermekkorát és fiatal kora nagy részét azonban Felvidéken, Felsőelefánton töltötte. A grófnő édesapja Edelsheim-Gyulai Lipót gróf, édesanyja Pejacsevich Gabriella grófnő volt.

Ilona az Operabálon találkozott első alkalommal Horthy Istvánnal. Szerelmesek lettek és néhány hónap után a 36 éves, jóképű gépészmérnök megkérte a grófnő kezét. 1940. április 27-én volt az esküvőjük Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban. Horthy István ekkor már a MÁVAG vezérigazgatójaként dolgozott, 1940 nyarán ő vezette azt a gépet, amivel nászútjukat tették meg Észak-Afrikában és a Közel-Keleten.

1941 január 17-én fiuk született, ifjabb Horthy István, muszlim neve szerint Sharif Horthy, fizikus, építészmérnök, a subud egyik fő ideológusa.

Ilona asszony 1942 tavaszán önkéntes ápolónői képzésen vett részt az egyik pesti hadikórházban. Személye és nőiessége, a korabeli európai, haladó és egyenrangú nő példaképévé vált Magyarország-szerte. Férje lelkesítésére vitorlázórepülő-engedélyt szerzett.

1942 augusztus 20-án Horthy István hősi halált halt, repülőgépe lezuhant.

Özvegy Horthy Istvánné férje halála után társadalmi szerepe mindinkább előtérbe került, a kormányzóné nagy segítségére volt, és komoly részt kapott a napi feladatvállalásokban is. A leánylevente mozgalom fővédnökeként végezte el a műtősnői iskolát, a Jurányi úti korházban és a Sziklakórházban dolgozott.

1944 október 15- én a proklamáció után a nyilas hatalom átvételekor a Horthy családot az ausztriai Weilheim melletti Waldbichlbe vitték a németek. Az amerikaiak 1945 április 30-án szabadították ki  fogságukból a családot. 1948-ig Weilheimben maradtak, majd egy rövid kitérő után a portugál Estorilban rendezkedtek be az illegalitásra.

Ilona asszony 56 évet élt Portugáliában, két éve költözött fiához Dél-Angliába.

A rendszerváltás után többször hazalátogatott, kérte, hogy Horthy végakaratának megfelelően Portugáliában eltemetett apósának hamvait Kenderesen, a családi kriptában helyezhessék el. Az újratemetésre 1993. szeptember 4-én került sor.

Özv. Horthy Istvánnét 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a második világháború idején kifejtett ellenállási tevékenységéért, a kiugrási politika támogatásáért, valamint a portugáliai magyarság körében végzett munkássága elismeréseként. 2001-ben mutatták be Becsület és kötelesség című könyvét, 2011-ben Budapesten az I. kerület díszpolgárává avatták.

Horthy Miklós menyét várhatóan Magyarországon, Kenderesen helyezik örök nyugalomra.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport