Újabb Kossuth téri fákat vágnak ki

2013.04.19. 09:30

Vágják a Kossuth téren a fákat, jelent meg Scheiring Gábor PM-es politikus facebook oldalán. Mint írja: „Ezekben a percekben zajlik gőzerővel a Kossuth téren a fák irtása. Nagy a hangzavar, a 18 darab 40-60 éves hársfát viharos sebességgel döntik ki. Kétszáz biztonsági ember vigyáz arra, hogy rendben menjenek a dolgok”

Azt már korábban megírtuk, hogy76 fa és 480 négyzetméter cserje kivágására kért és kapott engedélyt tavaly február 24-én V. kerületi önkormányzattól a felújítást kivitelező cég. Aznap bonyolították le a területi szemlét, a szakértői "bejárást", megírták a határozatot, majd az OH lemondott fellebbezési jogáról és a határozat jogerőre emelkedett.

Így vágják a fákat a Kossuth téren

Tavaly június tizedikén, az alapvető jogok országgyűlési biztosa vizsgálata során pedig azt állapította meg, hogy hogy a Kossuth tér átalakításához szükséges fakivágási engedélyt többszörösen jogsértő módon adta ki a belvárosi önkormányzat jegyzője. Ma folytatják a fakivágásokat.

Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójának keretében a parkrendezést is elkezdték. A generálkivitelező, a KÉSZ Zrt. pénteken a beteg, menthetetlen fákat és a megújuló tér szerkezetébe nem illeszthető növényzetet távolítja el, továbbá folytatja az aszfaltburkolat felmarását.

„A tér fáinak többsége olyan rossz állapotban volt, hogy a járókelők biztonsága érdekében már régen ki kellett volna vágni” – közölte Szilágyi Zoltán, jelezve, hogy a faállomány felújítása természetesen faültetést is jelent, így összesen 133 egészséges, előnevelt fával gazdagodik majd az új park. A parkrendezés során keletkező faanyag alkalmas részét tüzelőnek aprítják fel, és jótékonysági szervezetek bevonásával rászorulóknak osztják majd szét.