Balogh képviselő szerint nem verte meg feleségét
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Az eseményt, amire nem emlékszik, több napos éjszakázás előzte meg, mondta lapunknak Balogh József. Falunapra, termékbemutatóra készültek napokig. Az ominózus éjszakát élettársa fiának az esküvőjén töltötték együtt, ahol 3-4 pálinka és jelentős mennyiségű bor is legurult.
Balogh elmondása szerint hajnali 4-5 körül értek haza a családdal, amikor bejelentette, hogy lefekszik aludni, mert a reggeli falunapot meg kell nyitnia, ezért pihenésre van szüksége. Az még megvan neki, hogy befeküdt az ágyba, élettársa pedig bevitte neki a telefont. Kérdésünkre, hogy onnantól filmszakadás volt-e, annyit válaszolt, hogy "Ja".
Balogh közölte: reggel megnyitotta a falunapot, ahogy kell, és ott hallotta a fiától, mit állít az élettársa. Hangsúlyozta, nem emlékszik az eseményre, szerinte az is megtörténhetett, hogy a nő átesett a földön fekvő vak komondoron. A Hír24 információi szerint a nő súlyos sérüléseket szerzett, koponyaalapi töréssel került kórházba.
Balogh mindenesetre furcsállja az ügyet, szerinte a pálinkával lehetett valami, mert a vasárnap virradóra történtekhez hasonló még sose esett meg vele.
Tudja, hogy az ügyben feljelentés történt, és közölte: lemond a mentelmi jogról, amint szükség lesz rá. Egyébiránt úgy érzi, nincs harag az élettársa és ő közte, ha akarná, most is felhívhatná.
A Fidesz frakció kiakadt
Fidesz frakció felháborodott a Balogh-ügyön, mondta az Indexnek a Fidesz egyik befolyásos képviselője. "Ilyen nincs, ilyet nem lehet csinálni, ezerszer inkább egy trafikügy, mint egy Balogh-ügy. - mondta a neve elhallgatását kérő politikus. - Megvárjuk a nyomozás végeredményét, mert az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, de ha bebizonyosodik, hogy a vád igaz, nem lesz kímélet számára a Fidesz frakcióban."
A 444.hu elsőkén számolt be arról, hogy a gyanú szerint Balogh József eltörte élettársának az orrát. A nő a kecskeméti kórházban fekszik, az intézmény feljelentést tett, az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz ismeretlen tettes ellen, súlyos testi sértés gyanújával.
Kicsoda Balogh József?
Balogh József önéletrajza szerint 1962. december 12-én született Kecskeméten. Öt gyermek édesapja, és egyet örökbefogadott. 1990-ig Fülöpháza Községi Tanácsnál volt alkalmazásban. Jelenleg Fülöpháza mellett egy tanyán gazdálkodik, mezőgazdasági vállalkozó.
1989. októberben belépett a Független Kisgazdapártba. 1993 óta a párt Bács-Kiskun megyei szervezetének alelnöke. 1990 őszén, az első helyhatósági választásokon önkormányzati képviselő lett Fülöpházán. 2003. június 28-án a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának alelnökévé választották. A lezajlott néppárti átalakulás során megkapta a kunszentmiklósi választókerület elnöki tisztét is.
A 2010. április 11-én negyedik alkalommal választották meg Bács-Kiskun megye 4. sz. választókerületének szavazópolgárai országgyűlési képviselőjüknek. 2010. május 14-től a mezőgazdasági bizottság tagja. 2010 májusában kezdeményezésére alakult meg a Fidesz-frakció Tanyaügyi Munkacsoportja. 2010. október 3-án Fülöpháza polgármesterévé választották. 2010. október 22-től a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás Pénzügyi és Költségvetési Bizottságának elnöke.