Vadai Ágnes a legnépszerűbb politikusnő

2013.05.06. 17:52

A Fidesz erősödését jelző trendeket mutat a Medián legfrissebb felmérése, amelyet április 19-23 között vett fel több mint 100 településen véletleszerűen kiválasztott 1200 ember megkérdezésével. (Megjegyezzük, hogy a kormánypártok népszerűségét befolyásoló trafikpályázatokról 23-án kezdtek el cikkezni a lapok, tehát ezen hatás nem érvényesül ebben a felmérésben).

Az áprilisi Medián-felmérés szerint a kormánypárt a tavaly júniusi, mélypontot jelentő 21 százalékos népszerűsége óta erősödött: jelenleg a lakosság 29 százalékának támogatására számíthat.

Noha már alig egy év van csak a kö9vetkező választásokig viszonylag magas (35 százalék) azok aránya, akik egyik pártot sem támogatják. A 47 százaléknyi „biztos” szavazó közül is több mint fél millió nem kötődik egyik párthoz sem, ők azok, akik el akarnak menni szavazni, de a pártok jelenlegi kínálatából nem tudnak választani. Ha ehhez még hozzászámítjuk azokat, akik „valószínűleg” elmennek szavazni, közel egymilliós tömeget kapunk, amely – ha egy irányba szavazna – alighanem eldöntené a választás kimenetelét.

Ha azt tudakoljuk, hogy az emberek 2014-ben a Fidesz-kormány hatalmon maradását vagy kormányváltást szeretnének,  54:33 százalékos arányban az utóbbiak kerülnek többségbe. Igaz, a kormányváltók bő harmada (37 százalék) nem talál magának választható pártot.

A Fidesz fokozatos visszaerősödésével egyidőben a kormány teljesítményének megítélése is javult, összességében azonban a kormánnyal szembeni elégedetlenség a jellemző: jelenleg is tíz válaszadóból mindössze hárman mondtak jó véleményt a kabinet eddigi munkájáról.

Az utóbbi időszakban a lakossági közhangulat is javulásnak indult: jelenleg is erős többségben vannak azok, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok, ám az arányuk a tavaly júniusi 80 százalékról 64 százalékra mérséklődött.

A politikusok népszerűségi rangsorának élén – államfői beiktatása óta minden hónapban – Áder János áll, és ő az egyetlen vezető politikus, akinek támogatottsága meghaladja a 40 százalékot. A két ellenzéki vezérjelöltnek a jelek szerint nem tett jót, hogy a felmérés idején elsősorban egymással voltak elfoglalva: ha nem is statisztikailag számottevő mértékben, de mind Mesterházy Attila mind Bajnai Gordon népszerűsége csökkent, és mivel a kormánypárti politikusok indexe általában nőtt, így mindketten hátrébb kerültek a népszerűségi rangsorban, írja a Medián.

A sorrend: Áder János, Varga Mihály, Orbán Viktor, Kósa Lajos, Pokorni Zoltán, Bajnai Gordon, Rogán Antal, Martonyi János, Navracsics tibor, Karácsony gergely, Meterházi Attila, Lázár János, Tarlós István, Vadai Ágnes, Kövér László, Vona Gábor. A névsor alján Hoffmann Rózsa, akit közvetlenül Gyurcsány Ferenc előz.