"Néhány lépésre voltunk az udvartól, amikor hallottuk a durranást. Nem tudom leírni a döbbenetet, amit éreztünk, de próbáltunk segíteni, amennyire tudtunk" – írta egy neve elhallgatását kérő anyuka a miskolci bölcsődei vakolatomlás után. A Bokréta utca bölcsődében a kedd délutáni alvás idején hat gyerek sérült meg, egyikük súlyosan, ő combnyaktörést szenvedett.
Az anyuka szerint a mentősök hamar odaértek, és a bölcsőde személyzete is hamar úrrá lett a helyzeten az első döbbenet után. Pánik, hisztéria nem volt.
És hogy viselkedtek a gyerekek?
"A többi gyerek nyugodt volt, persze megijedtek, aki már ébren volt, vagy felébredt a zajra, de mégis valahogy olyan bölcsen viselkedtek, a helyükön maradtak, és teljesen szót fogadtak - írta az anyuka. - És volt olyan bájos gyerek is, aki gyakorlatilag az egész eseményt átaludta."
Patyomkin-felújítás?
Az édesanya szerint igaz lehet, hogy a közel százmillió forintot csak a bölcsőde felújítására költötték, ugyanis a három épületrészes építményből csak az elsőt újították fel. Levélírónk szerint viszont az eddigi nyilatkozatokkal ellentétben azért nem nyúltak még a két másik kettőhöz, mert a hátsó részek nem látszanak az utcáról. "Kb. úgy, mint amikor egy háznak csak a homlokzatát újítják fel hátul meg összedől. Szóval valamit költöttek a bölcsire, úgy, hogy az utcáról jól nézzen ki a dolog, a többi nem számít, azt nem látja senki. A fényképeken is látszik, hogy réges-régi épületről lehet szó."
A levélíró szerint kizárt, hogy a felszerelt napernyő miatt szakadt le a vakolat, mivel a napernyő stabilan fennmaradt. Attól fél, hogy majd a kinn alvást okolják a történtekért, pedig akkor is nagy baj lett volna, ha délelőtt történik mindez, olyankor ugyanis itt játszanak a gyerekek.
Ki a hibás?
"Én személy szerint egyértelműen az önkormányzatot és a város vezetését hibáztatom - írja. - A mostanit és az előzőt is. Ha végiggondolom, hogy mennyi hülye szökőkutat, térburkolatot és felesleges dolgot építettek, nagyon dühös vagyok. Minden fontos, csak a gyerek nem. Csak nyafogunk, hogy kevés gyerek születik, de egy keresztbe szalmát nem tennénk azért, hogy több legyen."
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.