Ne csüggedjen, ha lemaradt Szájerről!

2013.05.11. 15:40 Módosítva: 2013.05.11. 15:45
Szájer József, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának alelnöke a Lakiteleki Népfőiskola keleti nyitás kollégiumának hallgatói előtt Nemzetpolitika az Európai Parlamentben címmel tartott előadást szombaton.

Mi, magyarok komolyan vettük, hogy saját sorsunkat magunk akarjuk irányítani, és helyre akarjuk hozni az elmúlt húsz évben elkövetett hibákat.

Az alaptörvény abból a kiindulásból született, ha helyre akarjuk hozni a hibákat, akkor az alapoknál kell kezdeni.

Az elvi kérdéseknél Magyarország rögtön beleütközött az univerzalista ideológiába, mely mára uralkodóvá vált az Európai Parlamenten belül.

Egyre inkább csak a gazdaság határozza meg az együttműködés alapjait, eltűntek a bennünket összetartó elemek.

Teret nyertek az 1968-as párizsi diáklázadáskor hangoztatott ideológiák, melyek keresztényellenességet, a hagyományos társadalom szükségtelenségét, az ember énközpontúságát hirdették, ahol az embereknek csak jogaik vannak, az államnak pedig csak kötelességei. Ez a fajta gondolati irány lassan átvette a hatalmat Európában.

Az univerzalista ideológia számára elfogadhatatlan, hogy a magyar alaptörvénybe belekerült a keresztény gyökerekre utalás.

Magyarország nem illik bele abba az univerzalista ideológiába, ami uralja a mai Európai Unió parlamentjét, ezért valójában nem rólunk szól ez a történet, hanem egy ideológiai vita középpontjába kerültünk.

Létezik a kettős mérce, ahol nem az számít, hogy ki mit csinál.

Az Európai Parlament legutóbbi vitájában lényegében egy bírósági eljárás folyt, ahol nem adták meg azt a lehetőséget, hogy megfelelő módon megvédjem Magyarország álláspontját, mert csak másfél perc felszólalási időt kaptam.

A legelemibb európai elveket durván megsértik, valójában ideológiai szembenállásról szól a Magyarországgal szembeni eljárás.