Rétvári reagált a Navracsicsnak szánt fideszes kritikára

2013.05.16. 16:30

A kormány kész minden törvénymódosításra és "fokozottan vár és támogat" minden bírósági igazgatási intézkedést annak érdekében, hogy bírósági ügyek elhúzódása miatt ne lehessenek szabadlábon bűnelkövetők - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára. Rétvári Bence azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy szerdán azonnali magyarázatot várt a Fidesz frakció Navracsics Tibortól, miként lehet szabadon két, idős embereket bántalmazó gyilkos. Navracsics Tibor az elmúlt napokban Szentpéterváron és Varsóban tárgyalt.

A frakció nevében magyarázatot kérő Varga István országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi bizottság tagja szerdán a Blikk egyik áprilisi cikkére hivatkozva ismertette az esetet: R. E. és bűnbandája öregeket rabolt ki otthonukban, és kegyetlenül bántalmazta áldozatait, amibe ketten bele is haltak. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a vádlottak előzetes letartóztatása áprilisban lejárt, miután a bíróság a szakértői vélemény késedelme miatt nem tudta idejében befejezni az ügyet. A büntetőper négy év alatt nem zárult le, a vádlottak jelenleg házi őrizetben vannak. "Álláspontunk szerint elég volt a bénázásból és a magyarázkodásból" - utalt Varga Navracsicsék munkájára.

Rétvári Bence ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a parlament már több érdemi módosítást is elfogadott a büntetőperek gyorsítása érdekében, így lett volna az eljárás során jogi lehetőség az elhúzódás megakadályozására. Ugyanakkor szerinte további igazgatási vagy jogalkotási lépésre lesz szükség, ezért a javasolt intézkedésekről szóló jelentés május 29-én kerülhet a kabinet elé. Az államtitkár elmondta azt is, hogy korábban megkeresték az ügyészséget és a bíróságot az üggyel kapcsolatban levonható következtetések miatt.

A parlamenti államtitkár szerint az adott ügyben több jogalkalmazó szerv együttes késlekedése vezetett ahhoz, hogy a gyanúsítottak elhagyhatták a börtönt. Jól látható, hogy a Fővárosi Törvényszék túlterheltsége az egyik oka az előzetes letartóztatás megszüntetésének - tette hozzá.

Mint mondta, a százat is meghaladja azon büntetőügyek száma, amelyek már több mint három éve húzódnak a bíróságokon, és ezen ügyek közel fele a Fővárosi Törvényszéken zajlik.

Az ügyáthelyezés továbbra is az egyik megoldás az ilyen ügyek kezelésére, hiszen ha olyan vidéki bíróságokra kerülnek, ahol nincs tartós elhúzódás, akkor gyorsabban lezárulhatnak ezek az ügyek - mutatott rá.

Rétvári Bence szerint nem fogadható el, hogy az igazságszolgáltatás rendszere olyan embereket, akik részben maguk is elismerték bűnösségüket, szabadon engedjen, miközben több áldozatuk meghalt. Úgy vélte, teljesen érthető, ha egy ilyen büntetőbírósági eset a közvélemény számára sem elfogadható, ugyanakkor konkrét ügyekbe a kormánynak nincs beleszólása, de mindent megtesz a szabályozás korrigálása érdekében.

Az államtitkár elmondta, a kormány döntése értelmében bizottság vizsgálja azokat a lehetséges intézkedéseket, amelyeket meg lehet tenni a hasonló bírósági ügyek elhúzódásának megakadályozása érdekében. A szakértői szintű egyeztetések már zajlanak, a jövő héten a rendőrség, bíróságok és ügyészségek vezetőinek bevonásával tartanak megbeszéléseket.

A konkrét ügyről elmondta azt is, hogy mivel idős, és érdemi védekezésre képtelen emberekre törték rá az ajtót az elkövetők, fontos, hogy ne bújhassanak ki az igazságszolgáltatás alól. Nagy a veszélye, hogy akár el is rejtőznek, és így próbálják meghiúsítani a büntetőeljárást - tette hozzá a parlamenti államtitkár.

Varga István az Indexnek azt mondta, a szerdai sajtótájékoztatóval nem zárta le az ügyet, szeretné azt folytatni kedden a parlamentben is.