Miklós
-7 °C
2 °C

Veszélyes őrültként vagy fogyatékosként kezelnek

2013.05.17. 17:54
Anna 49 éves, bipoláris zavara van. A betegsége tíz éve, felnőttkorában kezdődött, azelőtt nem volt semmilyen pszichiátriai baja, aktívan és lelkesen dolgozott marketingszakemberként. Mániás szakaszaiban mindent élesen lát, energikus, de egyben ingerült, környezete nehezen viseli el, és ő is nehezen viseli el saját magát. Vásárlási rohamai vannak, előfordul, hogy mániás szakaszában vesz három autót, és kis híján egy nyaralót is, pedig vezetni sem tud. Ezt mindig mély zuhanás és hónapokig kórházban kezelt depresszió követi. Sorozatunkban pszichiátriai betegek beszélnek. Az első Bea volt, Anna a második. A cikket az Anna által vásárolt autótípusokkal illusztráltuk.

Index: Számít neked, hogyan nevezik a betegségedet? Mániás depresszió ez vagy bipoláris zavar?

Anna: Bipoláris zavarnak hívják most, lánykori neve a mániás depresszió volt. A bipoláris sokkal szelídebb. Jobban hangzik. Bár újabban azt vettem észre, hogy a dühöngő őrülttel szinonima, legalábbis sokszor, amikor valaki robbantott, merényletet követett el vagy kilőtt az ablakon, arról azt mondják, bipoláris volt. Annyira nem tudnak erről az egészről semmit.

Tíz éve vagy beteg. Előtte semmilyen jele nem volt a bipolaritásnak?

Nyilván visszanézve lehet találni ráutaló jegyeket, de alapvetően azt kell mondanom, hogy nem volt. Pontosan annyira voltam labilis, mint más labilis emberek, életemben talán egyszer-kétszer voltam kicsit depressziós, de annak nagyon kemény élethelyzeti oka volt.

Ez az egyik autótípus a három közül, amit Anna egy mániás szakaszában megvásárolt.
Ez az egyik autótípus a három közül, amit Anna egy mániás szakaszában megvásárolt.

Aztán egyszer csak, egyik napról a másikra megtörtént? Mi volt az első epizód?

Eredetileg éneket oktattam, de már kezdtem kiégni benne, amikor találtam egy újsághirdetést egy jó nevű marketingképzésről, és azt gondoltam, nekem való. Elvégeztem, és hamar elég sikeres lettem, eleinte bedolgoztam cégeknek, aztán megláttam egy vállalatnál egy hirdetést, amire teljesen beindultam. Fel is vettek, rögtön középvezetői pozícióba. Napi tizenkét órát dolgoztam, hatalmas teher volt rajtam és magamra vettem még többet, azokét a kollégákét, akikről úgy éreztem, nem dolgoznak elég jól. Utólag tudom, hogy ez akkor már mánia volt. Egyre többet akartam, egyre elviselhetetlenebb voltam.

Saját magadnak, vagy mások számára voltál elviselhetetlen?

Mindenki számára. Ki is rúgtak. Ez 2002-ben volt. Akkor még egy darabig pörögtem, bedolgozgattam ide-oda, az egész kirúgás látszólag nem is nagyon érdekelt, azt mondtam magamnak, hogy úgyis jobb vagyok, mint ők. Ez az állapot két hétig tartott, és aztán lezuhantam. Jött a kórház.

Hogy lehet elmagyarázni valakinek, aki nem ismeri egy mániás szakasz tüneteit, hogy az milyen?

Nálam a lényege az, hogy olyankor hihetetlenül nagy a kapacitásom, sokkal többet bírok, mint máskor. Mindent nagyon élesen látok, olyan, mintha egy hályog lehullana a szememről. Mindenről tudom, hogy micsoda, mi a jelentése. És helyesen tudom. Aztán van az a dolog is, amit gondolatrohanásnak hívnak, cikáznak az ötletek.

Ez alapvetően jól hangzik.

Igen, de utána az ember megszívja. Van, akinek alapvetően ilyen a temperamentuma, nekik lehet, hogy jó, de nekem nem. Eufórikus érzést is szoktak ehhez az állapothoz társítani, de nálam az is nagyon ritkán van. Inkább ingerlékeny vagyok, mindenkit kiosztok, és úgy érzem, hogy igazam van. Ráadásul általában valóban igazam van, ez a vicc, hogy nehéz elválasztani. Valószínűleg mennyiségi problémák vannak velem ilyenkor, nem minőségiek.

Korábban hihetetlen vásárlási rohamaim is voltak. Nem vagyok egy öltözködős fajta, de volt olyan, hogy elmentem a boltba, és visszatértem négy pár cipővel, amiből hármat nem lehetett hordani, mert kicsi volt vagy nagy.

Fel tudod idézni, hogy egy ilyen vásárlási roham közben pontosan mit érzel?

Hogy kell nekem. Hogy megérdemlem, mert nincs egy cuccom se. Vagy azt érzem, hogy vezetni szeretnék, ezért leelőlegezek két autót, és veszek egy harmadikat, ami roncs. Aztán az önkormányzat rám ver egy csomó büntetést, mert ott áll a roncs az utcán. Ja, mert nem is vezetek. Van ugyan jogsim, de nem használom. Aztán volt olyan, hogy a belvárosi lakásomat akartam eladni hirtelen, hogy vegyek egy hűvösvölgyi nyaralót helyette. Azt gondoltam, nem baj, hogy nincs fűtés, mert hogy majd jönnek a barátaim, fát vágnak és közben megerősödnek. Azt is gondoltam, hogy nem baj, hogy nincs közlekedés, mert majd lesz a kocsim, amivel megyek, és azt is kitaláltam, hogy sok millióért hogyan lehet hozzátoldani egy-két szobát a nyaralóhoz, hogy lakni is lehessen benne.

auto/FIAT/SEICENTO 1998-/XLARGE/01fs

Aztán végül az egész baráti kör összeállt, hogy ne adjam el a lakást. Mondjuk az autóvásárlásokban nem tudtak megakadályozni. Mindezt úgy, hogy alapvetően én egy városi patkány vagyok, úgy gondoltam, hogy távfűtéssel születik az ember. De olyankor meg tudom magamnak magyarázni. Nincs racionális kontroll ilyenkor. Úgy éltem meg, hogy milyen begyöpösödött nyárspolgárok ezek, hogy nem értik, hogy nekem kell egy-két kocsi, vagy az a 2,2 méter belmagasságú ház.

Hogyan zajlik a két szakaszból egymásba az átmenet?

Nagyon erősen kileng nálam az inga, és olyan soha nincs, hogy az egyik oldalon marad. Minél nagyobb a kilengés az egyik irányba, annál nagyobb a zuhanás. A váltás pár hét alatt történik. Van egy normál állapot, amiből fel- vagy lemegyek. Azt a legkönnyebb elmesélni, hogy milyen fentről lefelé. Azzal az egyszerű képpel a legjobb szemléltetni, hogy amikor megyek fel, mintha fújnának fel egy lufit, aztán amikor az fent van, akkor vagy kipukkad vagy szép lassan jön ki a levegő.

Rendszerint milyen események váltják ki a szakaszváltásokat?

A hajlam genetikai adottság, de hogy ez manifesztálódik-e vagy sem, az élethelyzet kérdése. Nem tudok róla, hogy a családomban bárkinek hasonló gondja lett volna. És ha nem lett volna a korábban részletezett kirúgás és céges helyzet, akkor lehet, hogy nem is tudnék az egészről. Viszont ha nem lennék erre hajlamos, akkor ez az egész nem történt volna meg. Bekattintja valami, pláne, ha éppen sok van rajtam.

Az átlagosnál reflektáltabb vagyok a betegségemre, megérzem, ha valami nem stimmel. Most például egy kicsit aggódom, mert úgy érzem, egy mánia felé tartok, és ilyenkor jól jönne, ha tudnék pihenni. Most például lett volna lehetőségem egy napot pihenni, szerettem volna menni a könyvfesztiválra, de a páromnak gondja volt, és vele kellett maradnom. És ha nem tudom magam kivonni a dolgokból, ha nem tudom magam kipihenni, akkor ez például kiválthatja.

Tehát gyakorlatilag a pihenéssel befolyásolni tudod a szakaszváltásokat?

Valamennyire igen. Most pár hete mobilokra vadászok, a páromé tönkrement, az enyém már jó régen, és egy barátnő levetett mobilját használtam. A páromnak sikerült egy jót, jó áron leakasztanom, és rögtön bele is szerettem. Aztán pár napra elmentem vidékre. Ott este hatkor viszketés-féle érzés fogott el, iszonyú intenzív mobilelvonási tüneteim támadtak. Úgy éreztem, egy napig sem jó már a régi, elkezdtem össze-vissza telefonálgattam, hol kapható a kiszemelt példány. Átutaztam a városon, fél 9-re értem a boltba, ami 9-ig volt nyitva és boldogan, kezemben a kiszemelt példánnyal távoztam. Büszke voltam!

Mikor hazaértem kezdtem csak gyanakodni: ez tényleg ilyen kurva sürgős volt? Ez persze nem nyaraló, nem kocsi, és tényleg kellett, tényleg nem volt drága, de ez az "azonnal kell, mert nem élhetek tovább nélküle" érzés több, mint ismerős. Szerencsére lehiggadtam, és a vidéki lét tényleg megnyugtott. Jót tett.

A családod hogy viszonyul a betegségedhez?

Elfogadják. Nem vagyok stigmatizált a családban. De róluk nem szeretnék beszélni. Rossz kedvem lenne tőle. A betegségemről szívesen beszélek, és a családomnak nincs is túl sok köze az egészhez, felnőttként lettem beteg.

Gyereked van?

Nincs.

A családodon kívüli környezeted, a barátaid, egykori munkatársaid mennyire vannak tudatában a betegségednek?

Talán az a legérdekesebb, hogy a pszichiátereken kívül az orvosok hogy viszonyulnak a betegséghez. Volt egy nagyon helyes háziorvosom, akinek megemlítettem, hogy nekem mi van, és legközelebb, amikor egy gyomorgörcs miatt kerestem fel, tíz méterre megállt tőlem, mintha leprás lennék, és azt mondta, hogy nem néz meg, mert biztos pszichés alapon vagyok rosszul. És ezt rendszeresen eljátszotta, sőt, felírt egyszer egy olyan gyógyszert, amit kiváltottam sok ezer forintért, és kiderült, hogy nem lehet együtt szedni a lítiummal, ami az alapgyógyszerem.

Az az érzésem, hogy vagy veszélyes őrültnek kezelnek, vagy szellemi fogyatékosnak. Amikor pszichiáteremnek elmeséltem ezt az egészet, azt mondta, nem egyedi, korábban felhívta egy skizofrén betege, aki teljesen karban van tartva, jól van, de hogy segítsen neki, mert a fogorvosánál ül, ki kellene húzni a fogát, és nem hajlandó a fogorvos, mert fél, hogy leharapja a kezét. Ezek az orvosok, akkor mit várjak az utca népétől.

Ez az egyik autótípus a három közül, amit Anna egy mániás szakaszában megvásárolt.
Ez az egyik autótípus a három közül, amit Anna egy mániás szakaszában megvásárolt.

Az alapgyógyszered a lítium. Az mit csinál veled?

Úgy hívják ezeket, hogy fázisprofilaktikum, vagyis epizódokat kivédő gyógyszer, amiket én lengéscsillapítónak hívok. Ezt folyamatosan szedem tíz éve. Csak egyszer hagytam abba, és akkor nagyon rosszul voltam. Nem tudja teljesen meggyógyítani a betegséget, de a kilengéseket képes tompítani. Viszont ha mégis helyzet van, akkor abban nem igazán hat. És lehetnek mellékhatásai, nálam például pajzsmirigy-problémákat okozott, és híztam tőle 15 kilót.

El lehet mondani egy ilyen betegségedet őszintén a munkahelyen? A munkavégzésedet mennyire befolyásolta a betegség?

Nagyon. Egy elég jó helyen tanítottam éneket, aztán egyre kevesebb diákom lett. Nem vertem ott ugyan nagy dobra, de egy-két kolléga tudott a betegségemről, és meg vagyok győződve, hogy az volt velem a baj, hogy széles körben kiderült. Amikor mániás vagyok, akkor nincs akkora gond, de amikor depressziós vagyok, akkor hónapokig képtelen vagyok a munkára. Legutóbb is két hónapot voltam kórházban. Olyankor olyan szinten nincs önbizalmam, hogy azt érzem, egy hangot se tudok leütni a zongorán. Ugyanez van a marketingszakmában is, mindennel, ahol valamiféle állandóságra van szükség. Néhány hónapig nagyszerűen üzemelek, de aztán néhány hónapig egyáltalán nem. Munkahelyen nem hiszem, hogy fogok még dolgozni. Alkalmi munkám talán még lesz.

Másfél éve nem dolgozom. A legutóbbi kiakadásom is munkához köthető, ezért már félek is. Bevállaltam egy marketingkampányt, viszont belementem abba a csőbe, hogy nem voltak lefektetve a feltételek, és az ismerősöm átment rabszolgahajcsárba, és csak préselt és préselt, én folyamatosan meg akartam felelni. A végén már csak bőgtem, és semmit nem tudtam csinálni, úgyhogy kiszálltam. Felhívni már nem bírtam, csak írtam egy emailt. Aztán soha többet nem vettem fel neki a telefont. Jött a zokogó görcs, és egy hét múlva kórházban voltam. Ilyenkor azért jó a kórházban, mert kevesebb teher van rajtam saját magamból. A felelősséget kicsit feladom, hogy tessék engem sajnálni, meglátogatnak a barátok, és hoznak nekem szőlőt. Az még akkor is jó, ha primőr.

Az interjúalany kérésére életrajzi adatait megváltoztattuk. Az interjú Anna pszichiáterének tudomásával és támogatásával készült.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!