Százhalombattán is hódít a közösségi kert

2013.05.18. 16:45

Telkük gondozását vállalni nem tudó, illetve az elhanyagolt területekből virágzó kerteket varázsolni kész városlakók jelentkezését várják Százhalombattán a közösségikert-mozgalom keretein belül.

A Pest megyei településen meghirdetett Közösségi Százhalombattai Kertek (KÖSZKE) mozgalom lényege, hogy a művelésről lemondó telektulajdonosok beleegyezésével, az önkormányzat szakmai segítségével a vállalkozó kedvű emberek kertet varázsoljanak az elhagyott területekre.

A KÖSZKE-programban olyan használaton kívüli városi és magántulajdonú területek vehetnek részt, amelyeket magánemberek önkéntes közössége vesz művelésbe, és amelyeken várhatóan zöldséget, virágot, fűszernövényeket, gyümölcsöt termesztenek majd. Az akcióra június 14-éig lehet jelentkezni a város honlapján megjelölt módokon.

A közösségi kertek elterjedése a második világháború idejére nyúlik vissza, amikor főként Angliában, az élelmiszerhiányból fakadóan számos ilyen kert született. Az emberek elhagyatott foghíjtelkeken, városi udvarokon termesztettek haszonnövényeket, hogy így segítsen magán az ország. Ezek a „győzelmi kertek” aztán Amerikában és Európában is megjelentek, de szép számmal művelnek ilyen kerteket Kanadától, Európán át egészen Új-Zélandig.

Egyre többen kapnak rá az ízére

Magyarországon az első közösségi kertet 2010 tavaszán a Földkelte mozgalom hozta létre a III. kerületben. A 400 négyszögöles biokertet nagyjából 15-20 ember műveli, vannak köztük visszajáró és alkalmanként érdeklődők is. Ugyancsak 2010-ben alakította ki a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) nevű csoport az első nyilvános közösségi kertet, a Lecsós Kertet a budapesti Millenáris Parkban. A konyhakertek iránt annyira nagy volt az érdeklődés, hogy végül 400 jelentkező közül sorsolták ki azt a 95-öt, akik parcellákhoz juthattak.

Tavaly májusban újabb kertet nyitottak a Corvin sétányon, Kispesten pedig ugyanebben a hónapban átadták Budapest első közterületi közösségi kertjét.

Mára Budapest négy közösségi kertjének körülbelül 250 parcelláján hat-hétszáz ember termel zöldséget, gyümölcsöt, fűszernövényeket a saját hasznára. Idén a fagyok miatt csak április végén indult meg az ültetés, de a legtöbb parcella már be van vetve.