Nem csak a tüdőszűrés lesz kötelező

2013.05.28. 06:59

Elkészült az egészségügyért felelős államtitkárság nemzeti szűrőprogramról szóló javaslata, amelyet hamarosan a szakmával is megvitatnak, írja a Magyar Nemzet a laphoz eljuttatott dokumentumra hivatkozva..

A dokumentum szerint általános fizikális vizsgálatra – vérnyomásmérésre és életmódbeli tényezők feltárására – évente, részletes fizikai vizsgálatra, vagyis testsúly-, haskörfogat-, testmagasság-, testtömegindex-meghatározásra, szív- és érrendszeri állapotfelmérésre pedig ötévente lenne szükség, és ezeket a háziorvos végezné el.

Általános laboratóriumi vizsgálatot – a vércukor- és a koleszterinszint mérését – 21 és 39 éves kor között ötévenként, a 40-65 évesek körében kétévenként, 65 év felett pedig évente végeznének a laboratóriumokban, a beutalót a háziorvos adná. A fogászati szűrés és gondozás évente lenne a felnőtteknél. A programban megjelenik a vastagbélszűrés is, amelyen ötventől hetvenéves korig kétévente kellene részt venni.

Az államtitkárság az újszülötteknél teljes körű fizikális, ideggyógyászati, érzékszervi, fejlődés- és tápláltságfelmérést, valamint mozgásszervi és veleszületett anyagcsere-betegségek szűrését javasolja, ezt a szülészeti-újszülött osztály vagy a gyermekgyógyász, otthon szülés esetén pedig a közreműködő gyermekgyógyász szakorvos végezné.

Az 1-6 éves korosztálynál többek között a pszichés, mozgás-, értelmi, szociális és beszédfejlődés követését, továbbá a magatartásproblémák feltárását emelték ki, amely a védőnő feladatkörébe tartozna. A szív- és érrendszeri állapotfelmérés 16 éves korban az iskolaorvos feladata lenne, míg a pajzsmirigy-tapintásos vizsgálatát tízéves kortól kétévente kellene elvégezni.