Volt, aki 50 felett ért fel politikai csúcsra

2013.05.31. 10:27 Módosítva: 2013.05.31. 10:27
Két miniszterelnöki ciklus, ennyi az 50. születésnapját pénteken ünneplő Orbán Viktor mérlege. De mit értek el más ismert magyar és külföldi politikusok ilyen korukra? Van, aki már mindenen túl volt, másokra ugyanakkor még nagy jövő várt.

Barack Obama (2012)

Mi volt mögötte? Addig Illinois állam szenátusában dolgozott, de Barack Obama 2004-ben robbant be az amerikai politikai köztudatba, amikor az akkori demokrata elnökjelölt John Kerry őt választotta ki a jelöltállító gyűlés vezérszónokának. Ugyanebben az évben választották szövetségi szenátorrá Illinois állam polgárai. 2008-ban sikerült megszereznie a demokrata jelöltséget Hillary Clinton elől, majd az Egyesült Államok ötödik legfiatalabb elnökének választották.

Mi volt akkor? Első elnöki ciklusának vége, már az újraválasztási kampány véghajrájára készült. Obama vezetett országosan és a választást eldöntő csatatér államok többségében is, mi éppen Mitt Romney republikánus elnökjelölt lehetséges alelnökjelöltjeit találgattuk akkor.

Mi jött utána? November 6-án újraválasztották, és azóta már második elnöki ciklusában kormányoz, több-kevesebb nehézség közepette.

Gyurcsány Ferenc (2011)

Mi volt mögötte? Üzletemberként került a politika közelébe, Medgyessy Péter mellett politikai tanácsadó, majd ifjúsági- és sportminiszter lett. 2004-2009 között miniszterelnök, 2006-tól parlamenti képviselő, 2007-2009 között az MSZP elnöke. 2009-ben az őszödi beszéd kiszivárgása után kénytelen volt lemondani.

Mi volt akkor? Gyurcsány akkoriban tért vissza éppen a közéletbe és a politikába. Egyre aktívabb politikai szerepet vállalt, miközben az MSZP Demokratikus Koalíció nevű platformját vezette. 2011. június 4-én, éppen saját rossz emlékeire hivatkozva arra kérte a rendvédelmi dolgozókat a blogjában, hogy ne tüntessenek Orbán Viktor otthonánál, meg kellene hagyni a magánéletét. "Némi emberség jót tenne" – írta.

Mi jött utána? Pártszakadás, Gyurcsány és emberei kiléptek az MSZP-ből, és Demokratikus Koalíció (DK) néven új pártot alapítottak. Egyelőre messze vannak a felmérések szerint a parlamenti küszöbtől, de a szlovákiai magyarok körében végzett kutatás szerint ott a Fidesz után a második legtöbb szimpátiaszavazatot kapnák.

Kádár János (1962)

Mi volt mögötte? A Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőség titkára is volt, a Magyar Dolgozók Pártjában főtitkár-helyettes. 1948-50 között belügyminiszter. A Nagy Imre-kormányban államminiszter, 1956-ban az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke, egyben a Minisztertanács elnöke is lett. 1956 novemberétől volt az MSZMP első titkára, majd pedig főtitkára, Magyarország vezetője.

Mi volt akkor? 1961 szeptemberétől a Minisztertanács elnöke volt négy éven át.

Mi jött utána? 1985-ben a Központi Bizottság főtitkára lett, de a rendszerváltás előtti években minden hatalmát elvesztette. Kádárt 1989-ben mentették fel a pártelnöki tisztségből és a központi bizottsági tagságát is elvették tőle.

Horn Gyula (1982)

Mi volt mögötte? 56-os szerepe ma sem tisztázott teljesen. Karhatalmista kitérő után visszament a Pénzügyminisztériumba, majd 1959-től a Külügyminisztérium szovjet osztályán gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott, a hatvanas évek nagy részében pedig Szófiában és Belgrádban teljesített diplomáciai szolgálatot. Hazatérve az MSZMP KB külügyi osztályán emelkedett a ranglétrán.

Mi volt akkor? Az MSZMP Központi Bizottság Külügyi Osztályán volt osztályvezető-helyettes 1982-ben.

Mi jött utána? Valódi politikai karrierje csak 1985-ben, 53 évesen kezdődött, amikor beválasztották a Központi Bizottságba és a Külügyminisztérium államtitkárává nevezték ki. Külügyminiszteri kinevezése után 1989-ben ő jelenthette be, hogy Magyarország Nyugatra engedi a nálunk rekedt kelet-németeket. A rendszerváltás után az MSZP elnöke, és 1994-től 1998-ig miniszterelnök lett.

Giorgio Napolitano (1975)

Mi volt mögötte? A második világháború után belépett az Olasz Kommunista Pártba (PCI), 1953-tól pedig parlamenti képviselő lett, és a PCI egyik fontos vezetőjévé nőtte ki magát. Később megbánta, hogy a párt vezetésének véleményét osztva ellenforradalmároknak titulálta az 1956-os magyar forradalomban résztvevőket.

Mi volt akkor? 1975-ben jelent meg Intervista sul PCI (Interjú az Olasz Kommunista Párttal) című könyve, amerikai vízumot viszont nem kapott, mert tagja volt a kommunista pártnak.

Mi jött utána? Napolitano karrierje messze nem ért véget 50. születésnapja környékén. A PCI 1991-es megszűnése után a Baloldali Demokratikus Párt tagja lett. Volt az alsóház elnöke, belügyminiszter és EP-képviselő is, mielőtt 2006-ban államfővé választották. Idén április 20-án második ciklusára is újraválasztották a 88 éves politikust.

Horthy Miklós (1918)

Horthy Miklós 1919-ben
Horthy Miklós 1919-ben

Mi volt mögötte? Az Osztrák-Magyar Monarchia flottájának tisztje, aki 50 éves koráig fokozatosan felért a ranglista csúcsára. Az első világháborút megelőző években Ferenc József szárnysegédje is volt.

Mi volt akkor? Ellentengernagyként 1918-ban a teljes flotta főparancsnokává nevezte ki IV. Károly, Horthy pedig megnyerte az Adriai-tenger legnagyobb ütközetét Otrantónál. IV. Károly a háború végén kinevezte altengernagynak.

Mi jött utána? Gróf Károlyi Gyula ellenforradalmi kormányában hadügyminiszter volt, később pedig a Nemzeti Hadsereg fővezére lett. 1919. november 16-án fehér lovon bevonult Budapestre, majd a királyság helyreállításával 1920. március 1-től kormányzó lett. Egészen 1944-ig, kényszerű lemondásáig állt az ország élén.

Árpád vezér (895)

Árpád vezér Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményén
Árpád vezér Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményén

Mi volt mögötte? A Megyer törzs vezére, vérszerződést kötöttek a többi vezérrel, miközben új hazát kerestek a törzsszövetségnek.

Mi volt akkor? A honfoglalás alatt 895-ben a fősereg vezetőjeként a Vereckei-hágón át a Felső-Tisza vidékére, majd az Alföldre érkezett.

Mi jött utána? Nagyfejedelemmé választották, tőle származtatják az Árpád-házi királyokat.

Winston Churchill (1924)

Mi volt mögötte? Az arisztokrata családba született fiatal Churchill katonaként haditudósításaival is felhívta magára a figyelmet, mielőtt konzervatív színekben parlamenti képviselő lett. Többek között a liberálisokat képviselve kereskedelmi miniszter, belügyminiszter, had- és légügyi miniszter lett.

Mi volt akkor? Éppen 1924-ben választották újra parlamenti képviselőnek. Ugyan függetlenként indult, de már konzervatív támogatással, és hamarosan vissza is ült a Konzervatív Párt soraiba.

Mi jött utána? 1940-45 között Nagy-Britannia háborús miniszterelnöke lett, és döntéseinek köszönhetően sem tudta Hitler megingatni Angliát. 1951-55 között második ciklusát töltötte kormányfőként. 1953-ban irodalmi Nobel-díjat is kapott.

Nelson Mandela (1968)

Mi volt mögötte? A xhosza nép tagja és királyi sarj, hiszen dédapja törzsfőnök volt. A Dél-Afrikában az apartheid rendszer ellen, a feketék jogaiért küzdő Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) ifjúsági ligájának alapítótagja, később bekerült a párt vezetésébe. 1960-ban a békés módszerek helyett Umkhonto we Sizwe (Nemzet Lándzsája) néven gerilla- illetve szabotázsakciókra képes földalatti katonai szervezetet hoztak létre, melynek élére Mandela került.

Mi volt akkor? A dél-afrikai rendőrség 1962-ben letartóztatta és társaival együtt szabotázscselekményekben való részvétel miatt hosszú börtönbüntetésre ítélte. 1968-ban már négy éve raboskodotta Robben-szigeti börtönben. Ebben az évben szenvedett halálos autóbalesetet az idősebbik fia, és édesanyja is meghalt, de nem engedték ki a temetésükre.

Mi jött utána? 1990-ben, az apartheid rendszer bukásával szabadult 27 év börtön után. Mandela 1993-ban Nobel-békedíjat kapott, 1994-től 1999-ig pedig Dél-Afrika első fekete elnöke lett. Pártja, az ANC azóta is elsöprő többséggel nyeri a választásokat, a most 94 éves Mandela pedig kultikus figura maradt az ország életében.

Mao Ce-tung (1943)

Mi volt mögötte? A Kínai Kommunista Párt tizenkét alapítójának egyikeként a központi bizottság szervezési osztályának vezetője is volt. A nagy menetelés végére már megszilárdította hatalmát a párton belül.

Mi volt akkor? 1943-ban Mao a polgárháború évei után éppen együtt harcolt Csang Kaj-sekkel a Kínát megszálló Japán ellen a második világháború alatt.

Mi jött utána? A második világháború vége, és Japán veresége után Kínában újrakezdődött a polgárháború, amit végül a Vörös Hadsereg nyert meg. Mao az 1949-ben kikiáltott Kínai Népköztársaság teljhatalmú vezetője, a maoizmus megteremtője lett. A Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület első elnöke, majd a Kínai Kommunista Párt Központi Katonai Bizottságának első elnöke, a Kínai Népköztársaság első elnöke lett.