Mesterházy miniszterelnökjelölt lesz

2013.06.04. 11:47

Az Index információi szerint az MSZP vezetésében gyakorlatilag eldőlt, hogy nem egyezkednek tovább Bajnai Gordonnal, és a pártelnököt, Mesterházy Attilát nevezik meg a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének a 2014-es országgyűlési választásokra.

Az MSZP szerint az elmúlt egy évben végig nagyfokú kompromisszumkészséget mutattak, de mostanra radikálisan megváltozott a helyzet. A pártvezetés több tagja szerint bebizonyosodott, hogy ez alatt az idő alatt az MSZP-tagságában szinte teljesen elhaltak a Bajnai Gordon személyéhez fűzött várakozások, és úgy látják, hogy a pártnak nem sokat használna, ha tovább várna az Együtt2014-gyel való megegyezésre.

Az MSZP-sek szerint a két párt közötti megbeszéléseken nem sikerült túljutni az Együtt2014 által az együttműködés sarkalatos pontjaként kezelt miniszterelnök-jelölti kérdéskörön. Bajnaiék oldaláról csak időhúzás lett az eredmény, ezért a szocialisták nem akarnak tovább várni. Az MSZP-sek állítják, továbbra is nyitottak a tárgyalásokra, és megegyezésre törekednek a 106 választókerületben induló jelöltekkel kapcsolatos egyeztetéseken.

Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölti felkérése a hétvégi válaszmányi ülésen is szóba került. A hvg.hu beszámolója szerint a zárt ajtók mögött tartott eseményen a pártelnök maga erősítette meg, hogy elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget, ha ehhez megkapja pártja bizalmát.

Úgy tudjuk, hogy Mesterházy indításának hivatalos bejelentésében már csak az időpont kétséges. A taktikai megfontolásokból a lépést a hivatalos választási kampányhoz minél közelebb, vélhetően a nyár végén, vagy ősszel fogják megtenni.