no

Csak néztem, hogy miért ezt írtam

2013.06.04. 14:01
Kedden derültek ki az írásbeli érettségi vizsgáik eredményei. Az Index érettségizői összességében kicsit csalódottak, rosszabb eredményeket értek el, mint amire számítottak, de még így is négyes a legrosszabb jegyük. A magyar érettségin a szövegértés kifogott rajtuk, egyiküknek az írásbelik eredménye miatt újra kell gondolnia továbbtanulási terveit. Tavaly szeptember óta követjük három különböző gimnázium három érettségizőjét.

J. Dávid (Pesthidegkúti Waldorf Iskola)

A waldorfos Dávidnak annyi a lényeg az angliai továbbtanuláshoz, hogy minden érdemjegye ötös legyen, és ezt egy híján teljesítette is. Mégsem teljesen elégedett, mert az emelt szintű vizsgái 60% körüliek, tehát éppen a négyes és ötös határán állnak: a matematika 5-ös lett, a fizika 4-es. „A matekom csak 64%-kal lett ötös, ami ahhoz képest nagyon rossz, amit a megírása előtt terveztem, de ahhoz képest meg nagyon jó, ahogy éreztem magam, miután kijöttem a vizsgáról. A fizikában is volt, aminél csak néztem, hogy miért azt írtam. Ott egy ponttal maradtam le az ötösről” – mondta. Amikor részletesen átnézte a dolgozatait, matekból 4, fizikából 1 plusz pontot talált, amelyek miatt fellebbezést nyújt be, így az is lehet, hogy mégis meg lesz a fizika 5-ös.

A továbbtanulási kilátásai mindenesetre jók, mert a következő két hétben zajló szóbeli vizsgákkal mindkét tárgya ötös lehet végül, és akkor azonnal felveszik a cardiffi építész szakra. Az igazi nagy álma a bath-i építész szak, ahhoz viszont nem elég a kitűnő érettségi sem, még egy magas szintű angol nyelvvizsgát is tennie kell júliusban a sikeres felvételhez.

A magyar, történelem és rajz írásbelijei 87-89 %-osak lettek, és így nagyon erős ötösöket értek.

Cz. Réka (Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Ferencváros)

Rékának át kell gondolnia továbbtanulási terveit az írásbeli vizsgák eredményei miatt. Olasz és orosz szakokra jelentkezett, de az olasz emelt szintű írásbeli érettségije – bár ötös lett - nem sikerült olyan kiemelkedően, hogy megérje beszámítani az összepontszámába. A felvételiknél nemcsak az érdemjegy, hanem az elért % is számít. Ezért most azon vacillál, letegyen az olaszról, és a tavaly előzetesen megírt és 95%-os eredménnyel zárt olasz középszintű érettségit számítsa összpontszámába. Így összességében több pontja, de csak az orosz szakokon lenne esélye.

A matek érettségijét korábban 2-es, 3-asra tippelte, úgyhogy nagyon örül, hogy végül négyest kapott. „Ez azért nagy szám, mert a suli humán beállítottságú, a csoportunkban mégis csak hármas, vagy annál jobb jegy született” – mondta kedden, miután megnézhette az eredményeit.

Az emelt szintű történelem vizsgája ötös lett, az olasz mellett a nagy csalódást a magyar jelentette, ami négyes lett, és már a szóbeli vizsga sem húzhatja fel ötösre. „Nagyon kivagyok emiatt, nem is néztem meg, hogy mit rontottam, mert megláttam a pontszámokat, és vissza is raktam a papírt a borítékba” – fogalmazott, és hazament a családjához, mert ma van a 20. születésnapja.

B. Réka (Miskolci Herman Ottó Gimnázium)

B. Réka szintén a magyar eredménye miatt csalódott, ami négyes lett, és nála sem húzhatja fel a szóbeli vizsga ötösre. Ő is a szövegértési feladatlapon vesztette a legtöbb pontot. Ebben volt a vitatott táblázat, amiről korábban több érettségiző is azt mondta, félreérthető volt. „Legrosszabb álmaimban is 70 %-os volt a magyarom, de végül csak 65% lett. Nagyon lehúzta az a szövegértéses táblázat, ahol a gyerekek nyelvi képességeiről kellett írni" – mondta.

A történelem vizsgája négyes lett, de ha maximumpontos a szóbelije, akkor végül még ötöst is kaphat, a matematikája viszont nagyon jól sikerült, 82%-kal lett ötös. Réka egy évvel ezelőtt középfokon levizsgázott angolból ötösre, de most megpróbálkozott az emelttel is, mert azért plusz pont jár. 4-est kapott az írásbelire, mégis örül, mert elérte azt a szintet, amivel megkapja az emelt vizsgáért járó plusz pontokat.

Az elmúlt hetekben leginkább a lakásfelújítással foglalkozott, és felmondott a munkahelyén, mert a hamburgerezőben nagyon rendszertelen volt a keresete, és nem keresett annyit, amivel finanszírozni tudja egyetemi tanulmányait. „Most munkát keresek, rengeteg helyre beadtam a jelentkezésem. Olyan munkát kell találnom, ami fix, mert ahhoz, hogy fél évet fizessek az egyetemen, havonta 36 ezer forintot mindig félre kell tennem.”

 Az érettségiző írásbeli eredménye  Cz. Réka (Weöres)  J. Dávid (Waldorf)
 B. Réka (Herman, Miskolc)
Magyarból 4 (középszint)
5 (középszint)
4 (középszint)
Matematikából 4 (középszint)
5 (emelt)
5 (középszint)
Történelemből  5 (emelt)
5 (középszint)
4 (középszint)
Fizikából - 4 (emelt) -
Idegen nyelvből
5 (emelt olasz, de korábban sokkal magasabb %-kal letette a középszintű olaszt is)
már leérettségizett (5 - emelt angol)
már leérettségizett középszinten 5-ösre, most az emelt szinten 4-est kapott
Rajzból - 5 (közép)
-