Pakson még a katasztrófaturistákra is gondolnak
További Belföld cikkek
- Olyat tett az Üllői úton egy mercis, amitől megállt a forgalom
- Tömeges elbocsátás zajlik a főváros marketingcégénél
- Megszólalt az ügyészség a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfi letartóztatásáról
- Kijöttek az adatok: csaknem 20 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- Csak óvatosan a Budai alsó rakparton, ha nem figyel, könnyen büntetés lehet a vége
Bár az árhullám még négy-öt napig biztos, hogy nem éri el őket, Tolna és Baranya megye érintett településein már gőzerővel folyik a felkészülés.
Ötezer homokzsák Dunaföldváron
Tolna megyében még nem rendeltek el az árvízvédelmi készültséget, mivel a Tolna Megyei Védelmi Bizottság kedden tartott rendkívüli ülése után kiadott tájékoztató szerint a Duna tetőzése nagyjából június 10 és 12 között várható, az árvíz miatt leginkább veszélyeztetett megyei települések pedig valószínűleg Báta, Paks és Dunaföldvár lesznek. A védekezésről egy 29 pontból álló irányelvet fogadtak el, de az egyes önkormányzatok saját hatáskörben is megkezdték a felkészülést.
Dunaföldváron a jegyző elmondása szerint a Duna-part viszonylag magas, így csak a folyóhoz vezető mélyutak mentén kell kiépíteni a védelmet. A polgármester kedden tartott bejárást, és szerdán már 5000 zsák és a bele való homok is a városban volt, az önkéntesek csütörtökön kezdik meg a töltést. A jegyző úgy véli, ha a 2002-es szinten tetőzik az ár, akkor nem okozhat komoly fejfájást a felkészült városnak.
Báta önkormányzati hirdetménye alapján a helyiségben az előrejelzés szerint június 9. és június 12. között várható a 950 centiméter körüli tetőzés, de helyi hatáskörben elrendelt intézkedésekről egyelőre nem sikerült semmi közelebbit megtudnunk.
Baján Zsigó Róbert polgármester tájékoztatója alapján a helyiek nagyjából 920 centiméter körül tetőző Dunára számíthatnak. A város víz által fenyegetett területeinek a Dunafürdő, a Méhész-fok és a Nagy-Pandúr üdülőterületei számítanak, itt a június 7-8 körüli tetőzés időtartamára szüneteltetik a gáz- és az áramszolgáltatást is.
Nincs para Pakson
Pakson a 2002-es nagy árvízhez hasonló, 870 centiméteres vízszintet várnak, ami a kompközlekedésben is zavarokat okozhat majd. A védekezést megkönnyíti, hogy az önkormányzat információi szerint a folyó árterében már csak egyetlen ház áll, melyben egy négyfős család lakik. Ennek ellenére a zsákokat már gőzerővel pakolják a katasztrófavédelem szakemberei – hol máshol, mint az Árvíz utcában.
Az atomerőműben már a korábban lefolytatott célzott biztonsági felülvizsgálat során számoltak az árvízveszéllyel, Hamvas István vezérigazgató szerint a nukleáris létesítmény biztonsága és az üzemeltetés zavartalansága a folyó tetőzésekor is garantált. A szakemberek kedden életbe léptették a háromfokozatú készültségi szint első lépcsőjét.
A paksi vízirendészet illetékesei figyelmeztették a csónaktulajdonosokat, hogy keressenek egy biztonságos kikötőt járművüknek, mert a Duna nagy ereje könnyen elsodorhatja a hajókat, az uszadék pedig kárt okozhat a ladikokban. A vízirendészet még a katasztrófaturistákra is gondolt, tőlük „fokozott körültekintést” remélnek.
Dunaszekcső veszélyben
Az árvíznek legjobban kitett Baranya megyei településnek Dunaszekcső számít. Az önkormányzattól megtudtuk, hogy a hosszú, mintegy 1450 méternyi folyóparttal rendelkező településen egyáltalán nem épült gát vagy más állandó védmű. A helyi tapasztalatok szerint azonban 900 centiméteres vízállásig így sem lehet semmi gond, de az ennél magasabb víz kordában tartása már sok energiát emészt fel. A védekezést igen körülményessé teszi, hogy a vízparti területek zömmel be vannak építve.
A szekcsői folyópartot három védelmi szakaszra tagolták, és már hétfőn megkezdődött a felkészülés, szerdáig nagyjából hatezer homokzsákot sikerült megtölteni. De önkormányzatnál azt mondták nekünk, hogy még csak most fognak hozzá a védművek kiépítéséhez, a munkával reményeik szerint komolyabb sietség nélkül, három nap alatt végezni fognak.
A védekezéshez a megyei katasztrófavédelem a helyi önkénteseken és közmunkásokon kívül Somberek, Görcsönydoboka, Székelyszabar és Maráza községekből 20 főt, a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjából ugyancsak 20 főt, a NAV Dél-dunántúli Regionális Vám és Pénzügyőri Főigazgatóságáról pedig 2 napra 9-9 főt csoportosít át a dunaszekcsői védelmi munkálatokhoz, de a védekezésbe a Mohácsi Vízirendőrség is beszáll 9 emberrel.