Legalább nem ölnek minket

"A demokratikus államok nem fognak tömeges halált okozni saját népük körében, se rosszindulatból, se dilettantizmusból" – ez az egy határozott jó hírem van  azoknak az olvasóknak, akik a magyar politikai állapotokra vonatkoztatva olvassák SzlankóBálint: Miért jó a demokrácia című könyvét. A demokrácia egyéb összetevőiben viszont korrupciótól a jogállamiságig, gazdasági fejlettségtől az oktatásig, civil társadalomtól a választásokba vetett hitig, egészen rosszul állunk.

Szlankó – szemben ezzel a könyvismertetővel – szerencsére nem terheli túl a szövegét a magyar belpolitikai helyzetre történő utalásokkal, a példákat túlnyomórészt külföldről veszi, a magyar helyzettel való összevetés vagy az arra való ráeszmélés örömét meghagyja az olvasónak. Az viszont belpolitikai indíttatású, hogy miért született meg a könyv. Azt írja a szerző, hogy olyan időket élünk, amikor "a demokráciának kihívói támadnak".

Amikor itt tartottam a könyvben (egész pontosan a 12. sornál írja) akkor még csakis a Jobbikra gondoltam, de mire a végére értem rájöttem: idehaza mindenki mélyen elszégyelheti magát. Igazán kellemes lenne, ha egy könyv segítene leküzdeni az ordas eszméket, és nem járnánk úgy, mint az osztrákok 2000-ben, amikor a szélsőjobboldali, idegengyűlölő, náci eszmékkel kokettáló Jörg Haider és pártja kormányra jutott. Ausztriában azonban ez nem a demokrácia végét jelentette, ellenkezőleg: szétzúzta a két nagy párt, a szociáldemokrata SPÖ és a jobboldali ÖVP által fenntartott arányossági rendszer utolsó maradványait is, vagyis a parlament egy valódi, vitázó hely lett, nem párnázott ajtók mögött dőltek el a törvények, állami megrendelések, nem kellett ahhoz valamelyik nagy pártba belépni, hogy az ember megcsípjen egy kisvárosi vasúti állomásfőnöki pozíciót, ésatöbbi. Az azóta meghalt Haider pártja kiszorult a hatalomból, de a két nagy párt már nem tudja úgy intézni a dolgokat, mint eddig.

Nálunk nincs proporz-rendszer. (Bár ez sem igaz, ha a szocialista éra közbeszerzéseire gondolunk, lásd Dávid Ibolya kormánypárti-ellenzéki közös korrupciót feltételező 70/30-as nyilatkozatát vagy a Jobbik nagykoalíciós gyanúját a Margit híd Strabag-Közgép általi felújításáról.) Nálunk nagyon súlyos Kádári dedó folyik. A Fidesz egyetlen üzenete a választások előtt, és így lesz ez a kampányban is: a rezsicsökkentés, amiért egy irreális aláírásgyűjtést is rendeztek. Mi erre az ellenzék válasza? Az MSZP, félve, hogy lemarad, elindít egy aláírásgyűjtést az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről. És mit javasol a radikális friss erő, a Jobbik? A 10 százalékos rezsicsökkentés helyett 30 százalékos rezsicsökkentés kell!

Nálunk ez a demokrácia.

Huszonhárom év után eljutottunk odáig, hogy a demokrácia-evidenciák nem működnek. Vannak országok, ahol a demokratikus intézményrendszerek leépítése, a korrupciógyanús ügyek, a sikertelen gazdaságpolitika közül egy is elég arra, hogy egy pártnak csökkenjen a népszerűsége, és nagy valószínűség szerint elveszítse a következő választást.

De nem ám nálunk. Itt a Fidesz hibát hibára halmozhat, de az MSZP 2002 és 2010 közötti ámokfutása oda vezetett, hogy három, ellenzékben eltöltött év után se vehető komolyan. És miért? Mert miniszterelnöke akkor se mondott le, amikor hazugságon érték, és egykori pártja hatalomféltésből, rettegésből, csodavárásból akkor se volt képes egy évvel előrehozni a választásokat, amikor a mindent romba döntött miniszterelnöktől végre megszabadult. Ha az MSZP politikusai 2006-ban vagy legkésőbb 2009-ben demokrataként (vagy egyszerűen csak jó taktikusként) viselkedtek volna, akkor ma nem csücsül egy egészségtelenül erős, hatalmával folyamatosan visszaélő kétharmados Fidesz az ország tetején.

A magyar politikára lassan olyan viszonyok jellemzőek, amiket Szlankó a volt szocialista autokratikus államok (lásd Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Fehéroroszország, stb.) jellemzőjeként ír le: "Olyan emberek kerülnek pozícióba, akik csak a bürokratikus bozótharchoz, a színfalak mögötti ügyes machináláshoz vagy egyszerűen csak a hitszegéshez értenek."

És ez magyarázza azt, hogy miért olyan a politikusi garnitúránk, amilyen. Aki igazán tehetséges, az elhagyja az országot vagy a versenyszférában helyezkedik el, nem akar az "első vonalban" pöffeszkedni, éppen úgy, ahogy a rendszerváltás előtt pöffeszkedtek a feltörekvő fiatalok a Párt osztályain, a tanácsokban. Jellemző, hogy a rendszerváltás idején 14-15 éves Ujhelyi István MSZP-s házelnök arra a kérdésre, hogy miért lett politikus, azt felelte: azért, mert elolvasta Horn Gyula Cölöpökjét. Azt a Cölöpöket, aminél a kádári észjárás jegyeit jobban magán hordó könyvet keveset írtak a rendszerváltás után. Az MSZP fiataljai Hornon és így Kádáron szocializálódtak, hiába voltak a gyerekek a nyolcvanas években. De ne legyenek illúzióink: a fideszesek jó részét  ott találnánk a parlamentben akkor is, ha nem lett volna rendszerváltás. El tudják képzelni például Lázár Jánost egy rendes állásban? Szamizdatot terjesztve egy aluljáróban? Rendőrségi fogdában, mert kiállt a nézetei mellett?

Nálunk még egy bársonyos forradalomra se futotta, összeomlott a rendszer magától, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy 1989. október 23-án a világon senkit sem zavart, hogy a kommunista Szűrös Mátyás kiáltja ki a köztársaságot a parlament erkélyéről. És aztán az se zavart senkit, hogy ez a Szűrös Mátyás bokréta lett Orbán Viktor kalapján.

Azt írja Szlankó Bálint, hogy szavazópolgárként az az "abszolút minimum", hogy "alaposan tájékozódunk az aktuális kérdésekről, méghozzá lehetőleg minél több forrásból, nem csak kedvenc pártunk lapjából és ugyanarról a néhány blogról, és utána megpróbálunk kritikus, felkészült választást hozni". Irigylem a szerző optimizmusát, én például simán el tudom képzelni egy baloldaliról, hogy a Magyar Nemzet olvasásától még jobban utálná a kormányt, ahogy egy jobboldali a Népszavától hányna.

Más kellene. Például az, hogy Szlankó könyvét adják oda elolvasni a középiskolásoknak, és utána történelem, osztályfőnöki vagy akármilyen órán beszélje meg velük a lehetőleg nem vérfideszes, -szocialista, - jobbikos tanár, így egy idő után hátha kedvet éreznek nemcsak szavazni, hanem akár szavazatot szerezni – méghozzá úgy, ahogy demokratához illik.

(Szlankó Bálint: Miért jó a demokrácia? Kalligram, 2013.)