Angelina Jolie-val együtt nyert a budai kutyaszarkampány

2013.06.13. 15:54

Megnyerte az Európai Unió különdíját a XII. kerületi önkormányzat tavaly indított kutyapiszok ellenes kampánya. A „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele” névre hallgató projektet a Lokális és Regionális Hatóságok kategóriában díjazták Brüsszelben.

Váczi János alpolgármester blogjában arról számolt be, hogy az önkormányzat képviselőjeként Heinz Becker képviselőtől, a szakmai zsűri elnökétől vehette át a különdíjat, amelyért az idén kétfordulós szakmai megmérettetésen 16 ország versenyzett. A döntőbe 5 kategóriában összesen 26 pályamű került. A szakmai zsűriben a reklámügynökségi szakértők mellett az Európai Parlament képviselői is helyet foglaltak.

Váczi szerint a siker azért is óriási dolog, mert olyan társadalmi célú reklámkampányokkal együtt nyertünk, mint például az Európai Bizottság és a Barcelona labdarúgó csapatának közös programja, melyben a sztárfocisták személyes részvételükkel próbálták meggyőzni szurkolóikat a dohányzás ártalmairól. De velünk együtt nyert még az a menekültekkel kapcsolatos ENSZ-kampány is, amelynek arca Angelina Jolie volt. A XII. kerület kutyaürülékkel kapcsolatos kampánya viszont a sok százmilliós, világsztárokat felvonultató kommunikációs programok töredékébe került.

A „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele” kampány lényege az volt, hogy attitűdváltással próbálják meggyőzni a XII. kerületben élő kutyatartókat arról, hogy szedjék össze kutyáik után az ürüléket, amely a járdán hagyva, nemcsak hogy büdös és gusztustalan, hanem közegészségügyi kockázatot is jelent. Tavaly az Index is beszámolt arról, hogy Gazdit keresünk felirat mellé helyezett kutyaürülék fotókkal plakátolták tele kerület útjait, ez volt a több fázisból összeállított kampány kezdete. A kampány az ACG reklámügynökség tervei alapján készült.