Iszapömlés: újra megismétlik az eljárást

2013.06.18. 11:35

Újra megismétlik a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőper tárgyalását a háromtagú büntetőtanács összetételében történt változás miatt a Veszprémi Törvényszéken.

Szabó Györgyi tanácsvezető bíró a keddi tárgyalási nap kezdetén elmondta: az egyik ülnök a kórházi kezelése miatt a tárgyalást elölről kezdik az eddig felvett bizonyítási anyagok ismertetésével. Az e hétre beidézett tanúkat ezért később hallgatják meg.

A keddi tárgyaláson elkezdték a vádirat újbóli ismertetését. A tavaly szeptember 24-én indult büntetőper tárgyalását az idén februárban is elölről kellett kezdeni, mert akkor is megváltozott a büntetőtanács összetétele. Akkor a tavaly szeptembertől megtartott tárgyalási napok mintegy tízezer oldalnyi iratanyagát tárgyalták újra, a lényeges eljárási cselekmények megismétlésével együtt. Az ismétlés februárban három napot vett igénybe, most több mint hat napig tarthat.

Az ügyészség a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai telephelyén lévő X-es számú vörösiszap-kazettánál bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat 15 emberrel szemben.

Az ügyész a 91 oldalas vádiratban valamennyi vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádirat szerint a nem megfelelő üzemeltetés, az ellenőrzési és monitoringrendszer hibáinak együttes hatása vezetett a vörösiszap-katasztrófához.

A vádirat szerint a vádlottak, akik valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak, a hatóságokat, külső szervezeteket és a lakosságot nem értesítették a katasztrófáról, és késve adtak jelzést a MÁV-nak és a zöldhatóságnak. Mentésre irányuló intézkedést a katasztrófa után a vádlottak egyike sem tett, és elmulasztották a segítségnyújtást is.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel, emellett több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.