Kidobták az Indexet Szárszóról
A tíz év után újra megrendezett szárszói találkozóról, ahol a balliberális oldal krémje Farkasházy Tivadar kertjében olvadozott (a kánikulában) és kereste (vasárnap délután még keresi) a jövő megváltásának útját, elküldték tudósítóinkat.
Munkatársaink már szombat este megérkeztek, terep- és emberszemlét tartottak, erről készült riportunkat itt olvashatják. És részben ez a riport volt az, ami, finoman fogalmazva, nem aratott osztatlan tetszést a helyszínen, a házigazda pedig külön sérelmezte, hogy a nyaralójuk wc-jét is lefotóztuk, illetve a képaláírásban az ő és a felesége wc-je, egyébként meglehetősen tárgyilagos háttérinfomációt közöltük. Farkasházy szerint ízléstelen volt a feleségét belekeverni a gyalázkodásunkba, azt pedig egészen biztosan állíthatjuk, hogy a gyalázkodásnak még a szándéka is nagyon távol állt tőlünk.
Felhevült munkatársaink most a Balatonban hűtik le magukat, és a tervek szerint ott várják meg, hogy valamelyik kollega hazavigye őket (nem hivatalosan úgy tudjuk, a jelenlevő újságírók közül nem kevesen cserélnének strandoló mártírjainkkal). Az incidens viszont azt is jelenti, hogy bár a vasárnap délelőtti izgalmakról még be tudtunk számolni, a délutáni fejleményeket már másodkézből követjük majd. De aggodalomra a drága olvasóknak nincs oka, a csúcspontokon érzésünk szerint túl vagyunk már. Annak esélye, hogy a Bajnai-Mesterházy megegyezést bejelentsék, szigorúan nem tudományos becslésünk alapján 0,235 százalék közelében mozgott elhivatott újságírónk kényszerpihenőre küldése idején.