no

Előre kell fizetni a tankönyvekért

2013.06.27. 17:29

Kiküldte a szülőknek a Könyvtárellátó (KELLO) azokat a csekkeket, amelyeken már most be kell fizetni a gyerekek szeptemberi tankönyvcsomagját. Az értesítőkön az szerepel, hogy a szülőknek július végéig be kell fizetniük a pénzt, amit átutalással is teljesíthetnek. Csak azoknak lehet majd átadni a tankönyvcsomagot szeptemberben, akik ki is fizették azt, olvasható a levélben és a Könyvtárellátó honlapján is.

A gyakorlat eddig az volt, hogy a tankönyveket csak a csomagok szeptemberi kiosztásakor kellett kifizetni. Az előre fizetés sok családnál jelenthet gondot. Egy tankönyvcsomag akár 10 ezer forint is lehet, ebben az időszakban viszont még sokan a nyári táborokat fizetik.

Idén szeptembertől még csak az első évfolyamosok kapják ingyen a tankönyveket (ez a kedvezmény felmenő rendszerben évről évre bővül, egészen az 1-8. évfolyamig). Az állam idén is
tanulónként 12 ezer forintos hozzájárulást ad az ingyenes tankönyvvel járó törvényi
kötelezettségek ellátására.

"Könyörgöm, 1990-ben nem azért IS volt a rendszerváltás, hogy az ilyen likviditáshiányos, zsigerien szoci, hiánygazdaságos megoldások eltűnjenek végre az életünkből?" - dühöng egy szülő a tumbleren, akinek 8 ezer forintot kell fizetnie a gyerek tankönyveiért.

tankonyv
Fotó: egyedieset.tumblr.com