Sátras tiltakozás Áder ablaka alatt

2013.06.27. 11:24

Magyarországon állami szintűvé vált a korrupció, a törvényhozást foglyul ejtette a fideszes maffia és az oligarchák, a rendszer pedig ennek a fenntartására van optimalizálva – mondta az Indexnek Scheiring Gábor, a Párbeszéd Magyarországért képviselője. Scheiring és három PM-es képviselőtársa csütörtökön reggel a Sándor-palota előtt vertek sátortábort, hogy így tiltakozzanak. Céljuk az, hogy Áder János köztársasági elnök ne írja alá a földtörvényt, és lépjen fel a trafikmutyi ügyében, "ítélje el azt, és az országot lenyuló Fidesz politikusait". "A parlamentben már minden eszközünket felhasználtuk, az egyetlen esély  a köztársasági elnök közbenjárása maradt" – mondta a politikus.

A PM politikusai addig maradnak a Sándor-palota előtti téren felállított sátraikban, amíg választ nem kapnak Áder Jánostól. Az államfőnek egyébként öt napja van arra, hogy visszaküldje a földtörvényt.

Szabó Rebeka, Dorosz Dávid, Szilágyi László, Scheiring Gábor a láncokon belül állítottak fel sátrakat. A négy képviselőn kívül a helyszínen van a párt nyolc aktivistája és Karácsony Gergely is. A rendőrök nemrég igazoltatták őket, arról egyelőre nem volt szó, hogy menniük kellene. "Addig maradunk, amíg nem történik előrelépés" – mondta Scheiring, akinek a nyakában szintén egy transzparens lóg.

Információink szerint a helyszínen álldogáló rendőrök nemcsak a politikusokat és az aktivistákat, de az újságírókat, operatőröket is igazoltatták "az országos fokozott ellenőrzésre" hivatkozva.