A tökéletes mozdulat keresése

Az eredeti terv az volt, hogy végigjárjuk az ország legalább három szombati programját: traktorparádé a Balatonon, Kapák Napja: Rotációs kapák gyorsulási és ügyességi versenye, és Nyílzápor és Íjásztalálkozó Ópusztaszeren. Csak mint egy átlagos magyar szombat. Végül csak a legtávolabbi rendezvényre, az ópusztaszeri Nyílzáporra jutottunk el. Amit ígért a program: rengeteg ember ősmagyarnak, középkori lovagnak, X. századi avar harcosnak, vagy reneszánsz korabeli íjásznak öltözve gyülekezik és vonul, majd a nap fénypontjaként együtt, egyszerre kilőnek sok nyílvesszőt.

Trónok harca élőben

Bár az előző mondatomból úgy tűnhet, mintha ez kevés lenne, azért ez nincs teljesen így. Mert az igaz ugyan, hogy még soha nem hozott lázba, amikor ősmagyar jelmezbált szervez néhány "régen minden jobb volt" extrémista, de élőben látni azt, amit az emberek 99.9%-a tényleg csak filmekben lát, egészen elképesztő: több száz, akár ezer íjász egyszerre lövi ki nyilait. Lovas és gyalogos harcbemutatók után ugyanis a nap fénypontja ez volt, a 907-es pozsonyi csatára emlékezve.

Az idén hetedik alkalommal megrendezett hagyományőrző íjásztalálkozó alkalmas volt arra, hogy a X. századi magyar és avar harcosok vívásbemutatója például egy külön Trónok harca jelenetnek tűnhessen. De ami ennél is fontosabb pozitívum, az a rendezvény politikamentessége volt. Az egész rendezvényen összesen négy "Vesszen Trianon", vagy "Visszaszerezzük, megvédjük" feliratú pólóst láttam kóvályogni, és ilyen típusú beszélgetéseket sem hallottam.

Ez gondolom részben abból adódhatott, hogy bár az itt megjelent emberek is azt gondolják, hogy régen minden jobb volt, de ők nem Kádárig, vagy Horthyig mennek vissza virtuálisan az időben, hanem egy-két ezer évvel korábbra. Persze hozzáteszem − ha már a feliratos pólóknál tartunk − itt az emberek többsége beöltözött, így nem tudhatjuk normál esetben milyen szövegű pólóban lettek volna, és néhány rovásírásos feliratot sem tudtam értelmezni. De tegyük föl, hogy azokra sem valami irredenta felirat volt nyomva.

A tökéletes mozdulat keresése

Ezzel a mondattal foglalta össze a rendezvényen íjakat áruló, egyébként többszörös európa bajnok profi íjász, miről is szól az íjászkodás. Hozzátette, hogy bár a helyszínen túlnyomó többségben amatőr, hagyományőrző íjászok vannak, ettől függetlenül ez a mondat jó esetben rájuk is vonatkozik. Mint mondta, nincs tökéletes lövés, mint ahogy nincs tökéletes íjász sem. De folyton törekedni kell rá: “Korábban karatéztam és ott is arról volt szó, hogy a végtelenségig kell gyakorolni ugyanazokat a mozdulatokat, hogy tökéletesítsd. De soha nem lesznek tökéletesek. Itt is ugyanez igaz”.

Mint mondta, az, hogy végül eredményeket ki ér el, hogy ki lesz első, második vagy harmadik egy versenyen, az már olyan dolgokon múlik, amikre nem is gondolnánk elsőre: hány sört ivott az ember előző nap, szeretkezett-e a barátnőjével, vagy veszekedett stb.

Szerinte sok tévhit él az emberek fejében az íjászatról. „Hogy fába lövöldöznek a filmekben az egy hülyeség. Ha fába lövöldözöl tönkre teszed a nyílvesszőt, mivel az a súly miatt puhafából készül” − mondta. A mai íjakkal és nyílvesszőkkel el lehet lőni akár 4-500 méterre is, de a régiekkel, főleg a nagy nehéz hegyekkel ennek töredékére lehetett. „Hogy a filmekben egy-egy távoli lövés átszakítja a páncélt hülyeség. Nem, nem szakítja át. Azon az emberen viszont, akin nincs páncél, azon átszalad a nyílvessző és nem áll meg 10 centi után, ahogy a filmekben látjuk” − világosított fel minket.

„Ezeknek a tömeges íjazásoknak sokkal inkább volt pszichológiai hadviselés a lényege, mintsem hogy öljön. Maximum sebesített, és az volt rémisztő hatással a többiekre” − mondta el a filmekben látványos íjászjelenetekről, és hozzátette arról is inkább csak találgatunk, hogy hogyan is néztek ki vajójában ezek az ősmagyar íjak: „Két csontvég maradt fönn, de hogy közte mi volt, azt csak próbáljuk kitalálni” − mondta.

Egy amatőr íjász elmondta, hogy ő nyolc éve íjászkodik, versenyre még soha nem ment el, nem is igazán tervezi, neki ez nem erről szól. Hétköznapokon egyébként csapatépítő tréningeket tart cégeknek, ahol sokszor kérik, hogy lehessen íjászkodni is. Szerinte az hozza ide az embereket, hogy „van egy közös tudat az emberekben, egy egységes magyarságtudat”. „Itt valószínűleg mindenki azt gondolja, hogy nem jó, hogy a határok több millió magyart kívülrekesztettek és hogy az őket befogadó országok nem bántak jól velük” − próbálta közös nevezőre hozni a megjelent és beöltözött embereket.

A hely, ahol helyén van az Árpád-sávos lobogó

Az egyik íjász szerint az, hogy az ilyen rendezvényeknek mennyire van politikai színezetük, sokmindentől függ, de abban biztos, hogy sokaknak visszatetsző, ha a rendezők egyértelműen valamelyik párt szolgálatába akarják állítani. Szerinte ezen a szinten, ahol hagyományőrző egyesületek, vagy családok eljönnek a saját készítésű ruháikban, „leginkább tele van a hócipőjük is a politikával”. „Azon a szinten ahol az ilyen nagyobb rendezvényeket szervezik, önkormányzati vagy magasabb politikai kapcsolatokkal, ott már egyértelműbb a politikai hovatartozás, amit sokszor szeretnének is ráhúzni az ilyen rendezvényekre, de ez a legtöbb embernek nem tetszik” −mondta és hozzátette, ha itt körbekérdeznénk, biztosan találnánk akár MSZP-szimpatizánst is. Sajnos nem voltam elég bátor ahhoz, hogy ezzel a kérdéssel körbe szaladjak.

A profi íjász elmondta, hogy komoly versenyeken is előkerül a politika, de „aki nagyon elkezd agitálni, azt általában leállítják, hogy, hé öreg, nem ezért vagyunk itt.” Azt biztosan állíthatjuk, ha nem egy Magozott Cseresznye, vagy Romantikus Erőszak zárja a napot, ha nem a Jobbik sátra áll a vásáros sor végén, ha nem részeg “vissza mindent" pólós idiótákkal van tele a helyszín, akkor egy íjász hagyományőrző találkozó még azoknak a családoknak is szórakoztató élmény lehet, akiket kiráz a hideg a turbómagyaroktól.

Furcsa helyzeteket teremt, amikor magyarok egymásra találnak: Egy fiatalember például otthagyta a táskáját egy idegen társaságnál, mert nem akarta magávalk cipelni a nagy együttlövésre, mint mondta: „eszembe sem jut, hogy probléma lehet, mi mind ugyanazért vagyunk itt”. Ugyanennek a felfogásnak egy extrémebb esete volt, amikor egy nőre valaki rászólt, hogy ugyan menjen már ki a képből, épp a vonuló íjászokat fényképezné. A nő erre elcsukló hangon mondta, hogy eltűnt a gyereke és őt keresi, mire azonnal jött a 'megnyugtató' válasz: „Itt csak magyarok vannak, ugyan mi baja lehet!”

„A nyílvessző elszáll, de a rendzvény megmarad...egyébként is szakrális szám a hetes: hétfejű sárkány, a hét törzs..." −  hallottam még a hangosbeszélőből, miközben elindultunk és arra gondoltam az ilyen rendezvények kétféleképpen tudnak rossz irányba csúszni: az egyik, ha egy párt szervezi őket,  a másik pedig ha a történelem és a fikció olyan extrém keveredését látjuk, mint a 800 millió magyar legendája, vagy az 'Úr szava magyar volt' hit. Bár gondolom az ilyen típusú rendezvények látogatói között nagy az átfedés, ez a szombati mégis meg tudott maradni egy hagyományőrző rendezvénynek.

Egy kérdés azért maradt bennem így utólag visszagondolva: ha mindenki maga választja meg milyen ruhákat vesz fel, ki az aki önszántából parasztnak öltözik?