Kövér végleg kitiltaná a Jobbikot
További Belföld cikkek
- Meghibásodott egy kőolajvezeték Kiskunmajsán, jelentős pusztulást okozott az élővilágban
- Magyar Péter testvére egy online lap elindításán dolgozik, már az ideiglenes neve is megvan
- Összevesztek a szolgáltatóval, darabjaira hullhat a XII. kerület parkolási rendszere
- Tarlós István: Magyar Péter miatt javulhat a kormány és a főváros kapcsolata
- Orbán Balázs az 1956-os kijelentéséről: Félreértették a szavaimat
„Nagyon könnyen előfordulhat", hogy a ciklusból hátralévő kevesebb mint egy évre már érvényben marad az a rendelkezés, amely szerint kitiltják a parlamentből a földtörvény megszavazása ellen tiltakozó Jobbik-frakció munkatársait – jelentette ki Kövér László a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
A 43 fős képviselőcsoport által alkalmazott személyi titkárok, szakértők a múlt hét óta nem tudnak bejutni munkahelyükre, miután a házelnök döntésére érvénytelenítették belépőkártyáikat.
A frakció képviselőit a beléptetőrendszerhez való hozzáférésről is letiltották, így alkalmi megbeszéléseket sem tudnak lebonyolítani a parlament falain belül a meghívott vendégekkel, szakértőkkel – mondta korábban az Indexnek Novák Előd, a párt alelnöke.
Kövér ugyanakkor a műsorban elmondta, hogy "nem általában véve" tiltotta ki az ellenzéki párt szakértőit, hanem csak azokat, akiknek úgy volt állandó belépőjük, hogy egyébként nem tartoznak a köztisztviselők körébe. Közölte: a Jobbik frakciója mellett továbbra is körülbelül negyven munkatárs dolgozik, tehát a Jobbiknak minden lehetősége megvan arra, hogy elvégezze azt a munkát, amellyel megbízták a választásokon.
Kövér a Tavares-jelentésre is kitért, arra számítva, hogy „hazug állítások alapján” várhatóan elmarasztalják majd Magyarországot az Európai Parlamentben (EP), ahol kedden folytatják le a plenáris vitát. Az EP-ben szerdán pedig már szavaznak is az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentésről.
Az Országgyűlés elnöke a várható állásfoglalást az európai méretekben zajló pártküzdelmek megnyilatkozásának tudja be. Szerinte Magyarországot az EP többségben lévő baloldali koalíciója – kommunisták, zöldek, szociáldemokraták, liberálisok – fogják elmarasztalni "mindenféle mondvacsinált, kifejezetten hazug állítások alapján".
A fideszes politikus szerint ezért a magyar demokrácia rendszerét veszélyben érző Tavares jelentést illető állásfoglalással „olyan nagyon sokat nem kell foglalkoznunk".
A házelnök azt mondta: a magyar álláspont nem egyeztethető össze az unió baloldalának véleményével, miszerint bárki megmondhatja egy szuverén nemzetállamnak, hogyan kell viselkednie.
"Ha valakinek a belső dolgairól véleményt alkotunk, akkor azt a kellő tisztelet hangján kell megtenni, ahogy Magyarország mindig is nyilatkozott más országok belső viszonyairól" - tette hozzá.
Annak kapcsán, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM választási szövetség vezetője Erdélybe látogatott, Kövér László beszélt arról, szeretné, ha ez egy új korszak kezdete lenne, amelyben "a baloldal átlépi a saját, száz éve hosszúra nyúlt árnyékát, és megpróbálna a nemzethez úgy viszonyulni, mint hogy ha köze lenne hozzá". "Hogy ha ez az elején még szavazatvásárlás szempontjából egyfajta taktika húzás is, ettől előbb-utóbb lehet még komoly politika" - fogalmazott Kövér László, majd azt mondta, ha eltűnik az a "rettenetes különbség", ami ma a polgári és a baloldal között van a nemzetfelfogásban, akkor ez kifejezetten hasznos lesz a magyar demokrácia szempontjából.