Pride: Brutális verekedésektől a hatalmas bulikig

Nyugat-Európában százezreket vonzó parádékkal ünneplik a meleg büszkeséget, míg Európa keleti felén már azok az országok is haladó szelleműnek számítanak, ahol nem tiltják be a melegfelvonulásokat, csak ellentüntetők zavarják az eseményt.

A demonstráció eredetét tekintve legalábbis az utóbbihoz áll közelebb: a rendezvényt az 1969-es New York-i, szintén nem túl békés LMBT- lázadás emlékére kezdték el megszervezni minden évben, és ennek nyomán kezdett el formát ölteni a melegjogi mozgalom az Egyesült Államokban. Az LMBT-közösséget az dühítette fel, hogy a rendőrség megtámadott és razziát tartott egy melegbárban, a Stonewall Innben a Christopher Streeten.

Nem kedveljük a fajtátokat errefelé

A melegfelvonulások betiltásában Európában Moszkva a legszélsőségesebb: 2011-ben száz évre előre betiltották az ilyen rendezvényeket. Az orosz melegek érdekvédelmi közössége előtte hét évig próbálkozott azzal, hogy engedélyeztessék a felvonulást, de egyszer sem jártak sikerrel. Néhány bátor aktivista így is az utcára vonult, egyszerre kockáztatva, hogy a rendőrök viszik el őket vagy pedig a szélsőségesek verik szét az apró menetet. Mindkét félelmük beigazolódott, 2010-ben vallási fanatikusok támadták meg az LMBT-közösség felvonulóit, akik közül tizenkettőt előállított a rendőrség.

Oroszországban a Moszkvánál hagyományosan liberálisabbnak számító Szentpéterváron sem jobb a helyzet. Itt egyszer - 2012-ben - sor került a történelmi áttörésre, és engedélyeztek egy melegfelvonulást, de egy nappal később gyorsan visszavonták az engedélyt, egyebek mellett a lakossági ellenállásra hivatkozva. Szentpétervár egyébként az első orosz városok közé tartozott, ahol illegálisnak minősítették a "homoszexualitás propagálását", bármit is jelentsen ez. Oroszországban egyébként 1993-ig bűncselekménynek, 1999-ig pedig betegségnek számított a homoszexualitás.

Melegnek lenni a volt szovjet blokk más országaiban sem könnyű, főként az ortodox egyház kiemelkedő szerepe miatt. Grúziában például az alig pár tucat felvonulót ütlegelték és szidalmazták a számszerű fölényben megjelenő ortodox ellentüntetők, miközben egy pópa arról győzködte az arra járókat, hogy a felvonulók egy helytelen életmódot népszerűsítenek, és ez káros a gyerekekre nézve.

Az ortodox egyház erős befolyása a friss EU, illetve az EU-ra pályázó tagállamokban is érezteti hatását. Szófiában évekig rendben, különösebb rendzavarás nélkül tartottak Pride-okat, idén azonban az ortodox egyház nyomására a belügyminisztérium betiltotta a felvonulást. Az indok az volt, hogy az LMBT-ünnep egy hétvégére esett volna egy ortodox ünneppel, és a rendőrségnek nem lett volna kapacitása mindkét eseményt biztosítani. A bolgár ortodox püspöki kar a betiltás előtt kiadott egy közleményt a rendezvényről, amely szerint a felvonulás veszélyezteti a gyerekek egészségét és a társadalom erkölcsi értékeit.

Ijesztő a helyzet Belgrádban is, ahol 2010-ben körülbelül annyian tüntettek a melegek ellen, ahányan a kelet-európai Pride-okon összesen felvonulnak. A megmozdulást egy szélsőségesen nacionalista szervezet, a Dveri rendezte, és egyes számítások szerint nyolc, mások szerint 20 ezer ember vonult végig Belgrád utcáin, köztük családok és fekete maszkos radikálisok is. A lakosságot az tüzelte fel, hogy 2010-ben kilenc év után először engedélyt adott a belgrádi önkormányzat a Belgrade Pride megtartására. Szerbiát egyébként folyamatosan elmarasztalja az EU, amiért csiki-csukit játszik az LMBT-szervezetekkel, és először megengedi, majd a társadalmi nyomásra hivatkozva rendere betiltja a melegfelvonulásokat.

Az ellenséges környezet és a várható nehézségek ellenére azért egyre terjed a Pride az ortodox országokban is. Kijevben például idén tartottak először melegfelvonulást - a hatóságok előbb engedélyezték, majd betiltották, majd újra engedélyezték -, amelyen alig ötvenen vettek részt, az ellentüntetőket pedig a rendőröknek kellett visszafogniuk.

Közép-Európában, például Prágában és Varsóban is rendszeresen tartanak melegfelvonulásokat, és Varsó volt az első város a régióból, amely az Europe Pride összeeurópai rendezvény szervezésébe is belement. Bár a felvonulásokat csak kisebb attrocitások zavarják meg általában, a politika ezekben az országokban sem állt az LMBT-közösség mellé. Václav Havel cseh elnök például hevesen ellenezte a Pride megtartását, egyik tanácsadója pedig egyenesen deviánsnak nevezte a melegeket.  Lech Kaczynsky lengyel államfő be is tiltotta az Erope Pride-ot, amit ezért csak halála után szerveztek meg.

Ahol a polgármesterrel bulizik az egész város

A fentiekkel összehasonlíthatatlan az az ünnep, amelyet Londonban, Párizsban, Berlinben, Brüsszelben, vagy szinte bármelyik nyugat-európai nagyvárosban rendeznek ezen a napon. A Pride-ok itt már nem is feltétlenül az egyenjogúságért való küzdelemről szólnak, hanem, hangozzék bármilyen patetikusan is, ünneplik a szerelmet és a másságot. Elsőre meg sem lehet mondani, hogy például a brüsszeli Pride egy melegfelvonulás, mert a több százezer utcákon táncoló ember között ugyanúgy vannak családosok, heterók, az emberek politikusokkal fényképezkednek, a környező házak erkélyeiről pedig rengeteg érdeklődő figyeli az eseményt.

A londoni Pride-ra a világ minden tájáról érkeznek látogatók, és a város önkormányzata ki is veszi a részét a szervezésből, rendszeresen jelentős összegekkel támogatva a rendezvényt. Pénzt ad a felvonulásra a brit szakszervezetek országos szövetsége is, amely minden évben egy kamionnal is képviseli magát a felvonuláson. Boris Johnson, London polgármestere pedig jellemzően a menet élén vonul. A partiban részt vesznek a különböző közszolgálati, egészségügyi és rendvédelmi szervezetek másságukat nyíltan vállaló képviselői; a menetben látni lehet például egyenruhában vonuló rendőröket is, akik nem a buli biztonságát felügyelik. Olyan év is volt, amikor állítólag egymillió ember vett részt a londoni Pride-on.

Berlin polgármestere, Klaus Wowereit szintén rendszeresen részt vesz a Berlin Pride-on, ami annyiban sem meglepő, hogy a szociáldemokrata politikus volt Németországban az első, aki nyíltan vállalta melegségét. Azóta több politikus beállt mellé, köztük Guido Westerwelle ülügyminiszter. Berlinben egyébként 34 éve minden évben rendeznek melegfelvonulást, amelyen tavaly például körülbelül félmillió ember vett részt.

Nehéz lenne felsorolni az összes olyan európai várost, ahol a londonihoz és a berlinihez hasonló esemény a melegfelvonulás, ezért csak legkiemelkedőbbek közül szemezgetünk. Avatott szakértők szerint érdemes felkeresni a madridi felvonulást,  amely az egyik legnagyobb Európában és tavaly másfélmillióan bulizták végig, kihagyhatatlan a hollandiai Tilburgben, egy vidámparkban tartott Rózsaszín Hétfő is, vagy a kölni melegfelvonulás.

Legyen egy melegfelvonulás 15 fős vagy másféllió embert megmozgató, mind az első nagy meleg rendezvénynek, a New York-i Christopher Street Liberation Daynek állítanak emléket. Ezt a már említett Christopher Street-i lázongás egyéves évfordulóján rendezték 1970 július 28-án, és már akkor is különösebb rendzavarás nélkül lezajlott, pedig a szervezők csak az esemény előtt két órával kapták meg az engedélyt. Akkoriban annyira tartottak az ellenséges reakcióktól, hogy lerövidítették a programot. A Pride-ot azóta is minden évben megtartották, és öt alkalommal az USA elnöke egész júniust a meleg büszkeség havának kiáltotta ki.