Újabb bajnaizó Heti válasz-cikket cáfolnak

2013.07.10. 20:57 Módosítva: 2013.07.10. 21:02
A Heti Válasz online Schiffer-interjújából kiderül, hogy Bajnai meg akarta venni az LMP-t. Schiffer elmondta, hogy csak a mondandójából kiragadott részletekből állhat elő ilyen kép. Cáfolt a Bajnaihoz kötött üzletembert ismerő Ertsey Katalin, ex-LMP-s képviselő is.

Már a megjelenés előtt csúsztatással és valótlanságok közlésével vádolják a csütörtöki Heti Választ, amely Schiffer Andrással közöl interjút. A lap online verziója azt lebegteti meg, hogy Bajnai érdekköre 2008-ban megkörnyékezte az LMP-t. A Heti Válasz Schiffer-interjúját lapunk megkeresésére maga Schiffer is kritizálta, Ertsey Katalin pedig Facebook-oldalán cáfolta a megjelent információkat.

A Heti Válasz szerint Bajnai Gordon egykori főnöke, és barátja, Küllői Péter 2008-ban a segítségét ajánlotta a pártnak. „Amikor lapjukban azt olvastam, hogy a megénekelt üzleti kör egyik legfontosabb tagja Küllői Péter volt, dobtam egy hátast" - olvasható az online verzióban, amely az egyértelműség végett azzal a címmel jelent meg: "Bajnai üzlettársának már 2008-ban kellett az LMP."

Schiffer András lapunknak elmondta: "Rettenetesen sajnálom, hogy a lap online kiadása olyan sugalmalmakat ad a számba, amelyeket, ahogy majd a teljes interjúból ki is derül, nem állt szándékomban mondani."


Az LMP vezetője elmondta, hogy az interjú más témákról szólt, a fókusz nem az online változatban kiemelt témán volt. Schiffer hangsúlyozta, hogy előzőleg nem is ismerte Küllői Pétert. Ebben az időben Ertsey Katalint is "nagyon felületesen" ismerte, és a pártszervezés kapcsán ekkor még nem is találkoztak. Schiffer csak ezen botrány kirobbanásakor tudta meg, hogy Ertsey kapcsolatban állt Küllőivel.

Schiffer aggályosnak tartja, hogy a Heti Válasz az online verziójában kiemelt részletejjek azt sugallta, hogy Küllői pénzzel akart "segíteni" az alakuló párton.

Pont fordítva volt

Ertsey Katalin közleményében pedig rámutat: éppen az ellenkezője történt, mint amit a Heti Válasz ír. Nem Küllői kereste meg az LMP-t, hanem ők az üzletembert, aki viszont nem akart kapcsolatba kerülni a párttal.

"Kénytelen vagyok cáfolni, ami a Heti Válasz online verziójában megjelent ma Küllői Péterről. Nem ő kereste meg az LMP-t, hanem mi őt és nem ő akarta támogatni az LMP-t, hanem mi kértük erre, amit ő határozottan, de udvariasan elutasított, mondván, hogy az ő társadalmi ügyeinek és személyes vállalásainak ártana bármely politikai szerveződés támogatása. - írja az egykori LMP-s. - Tisztában vagyok azzal, hogy most majd én is a Bajnai gárda tagjává avanzsálok, de mivel annak idején ezt - nem egyszer - személyesen is elmondta nekem Küllői Péter, becsületbeli kérdésnek tartom az igazságot közzétenni."

A Heti Válasz egyébként cikksorozatot indíthatott abból, hogy különböző közéleti-politikai szereplőket megkísérel Bajnai Gordonhoz kötni. Nagy visszhangot váltott ki, amikor Uj Péter, egykori indexes főszerkesztő új lapjáról jelent meg tényfeltáró cikk azzal a címmel: Wallis-pénzből készül Uj Péter hírportálja. (Bajnai korábban a Wallis vezetője volt.) Az információkat maga Uj Péter cáfolta: "Kedves fiúk. Eddig jóban voltunk, most majd nemleszünk. Erre számítottam, mondjuk. Megkérdeztek, kábé elmondtam, mi a helyzet, nem hatotta meg őket. Azt azért meg tudom ígérni, hogy ha Bajnai ezredannyira beáll mögém, mint amennyire Lajosék ott vannak a Válasz mögött, akkor a Hősök terén déli tizenkettőkor tetováltatom a seggemre a Heti Válasz aktuális címlapját."