Csütörtök a pártosodás napja

2013.07.11. 14:53

Miután a Fővárosi Törvényszék csütörtökön első fokon bejegyezte a 4K-t, néhány órával rá az E2014 párttá alakulására is rábólintott. A Bajnai Gordon nevével fémjelzett választási szövetség pártosítása a 4K-hoz hasonlóan nem volt egyszerű. A bíróság megítélése alapján ugyanis a „szövetség” névelemet csak egyesületek, illetve alapítványok szövetségére lehet használni, magánszemélyekére nem – márpedig az E2014-et 30 magánszemély alapította.

Ráadásul a bejegyzési kérelem során az is kiderült, hogy a Bajnaiékat már két másik igénylő is megelőzte az Együtt 2014 névvel. Így azután a formáció most hivatalosan az „Együtt – A Korszakváltók Pártja” néven került bejegyzésre. Az ezt tudató sajtóközleményben azonban a párt jelezte, hogy a kommunikációban továbbra is az Együtt 2014 elnevezést fogja használni.