Megszűnt a nyomozás Leisztinger ügyében
A BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya megszüntette a nyomozást zsarolási, majd később önbíráskodás-gyanússá átminősített ügyben, "tekintettel arra, hogy a beszerzett adatok alapján bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható". Ezt válaszolta Budapesti Rendőr-főkapitányság kérdésünkre, amikor az öt éve indult nyomozásról érdeklődtünk.
A zsarolás gyanúja miatt megkezdett nyomozás áprilisban még önbíráskodás megalapozott gyanújával folyt a rendőrség akkori tájékoztatása szerint. Mint arról beszámoltunk, az eljárás még 2008-ban indult, négy üzletember vallomása alapján. Egy újbudai ingatlanügy kapcsán mind a négyen Leisztinger Tamás üzletemberre vallottak, hogy megfenyegette őket, ha nem adják el a vállalkozásukat. A nyomozást 2011-ben felfüggesztette, 2012-ben azonban újraindította a BRFK.
A nyomozás határideje 2013. június 7 volt, erre az időpontra végül megszüntetéssel zárták le az ügyet. A döntés előtt hat nappal jelent meg a Közbeszerzési Értesítő, amelyben az állt, hogy a BRFK nettó 690 millió forint értékben kötött szerződést a Leisztinger Tamáshoz köthető Hunguest Hotels-szel és konzorciumi társával szálláshelybérlésre.
Mint arról a 444.hu júniusban beszámolt, a rendőrök a Budapest III. kerületi Hotel Touringban, a XI. kerületi Hotel Venturában és a VIII. kerületi Hotel Platánusban lettek elhelyezve. Bár a közbeszerzés eredményét csak júniusban hirdették ki, a BRFK tájékoztatása szerint maga a pályázat áprilisban lezajlott, a rendőrök május 1. óta már használják is a szolgáltatást.