Száz hektáron lángolt az erdő Tatárszentgyörgynél

2013.07.17. 23:23

Sikerült megakadályozni a tűz továbbterjedését Tatárszentgyörgynél, ahol mintegy 100 hektáron gyulladt ki a fenyves és a borókás szerdán délután – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (PMKI) szóvivője.

Spitz Alexandra tájékoztatása szerint összesen kilenc gépjárműfecskendővel, két vízszállítóval, valamint három különleges szerrel este negyed 11-kor sikerült körülhatárolni a tüzet.

A lángok foltokban csaptak fel, az oltást nehezítették a terepviszonyok és a rossz megközelíthetőség. Hatórányi küzdelem után este 11 óra előtt nem sokkal az előző ötösről 3-as kiemeltre minősítették vissza a riasztási fokozatot - tette hozzá a szóvivő. A PMKI korábban azt közölte, hogy közel 100 hektáron lángol a borókás, valamint a fenyves erdő koronaégéssel, lakott terület nincs veszélyben. A helyszínen tartózkodik a Pest megyei katasztrófavédelmi igazgató, a tűzoltósági főfelügyelő, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat. A Pest megyei tűzoltók mellett fővárosiak és Bács-Kiskun megyeiek is részt vesznek az oltásban. A Magyar Honvédség (MH) Facebook-oldalán este nyolc órakor közzétett információ szerint az Örkény és Tatárszentgyörgy közötti honvédségi lőtér közelében égő több hektárnyi mező és borókás oltásán a honvédség Mi-17-es helikoptere is dolgozik. A tűzoltók munkáját az MH Bakony Harckiképző Központ tűzoltóautója is segíti.