A Fidelitasnak tényleg mindenről Bajnai jut eszébe

2013.07.18. 07:17

Szerdán lezajlott a 6. Zöld Nyári Egyetem megnyitója Velencén, a nyitónapon a résztvevők a demokrácia válságát elemezték. A rendezvényre egy harmincfős tüntetést szervezett a Fidelitas, a kormánypárt ifjúsági szervezete, mert szerintük az nem más, mint egy „Bajnai–Tavares-fesztivál". Ágh Péter, a Fidelitas elnöke és országgyűlési képviselő elmondta: Bajnai Gordon és Rui Tavares karöltve támogatják az EP által megszavazott jelentést, amelynek célja „hazánk elítélése volt". „Tavares többszáz euróval támogatta a rendezvényt, és a Magyarországot lejáratni akaró Bajnai csapatának több tagja is részt vett a tábor szervezésében."

Balavány György, Herman Zita és Tamás Gáspár Miklós
Balavány György, Herman Zita és Tamás Gáspár Miklós
Fotó: Zöld Nyári Egyetem

A Zöld Nyári Egyetemen ugyanakkor sem Rui Tavares, sem Bajnai Gordon nem vesz részt, meghívást sem kaptak – mondta az Indexnek a rendezvény egyik szervezője, Fehér Dániel. Elmondása szerint a rendezvénynek annyi köze van a Magyarországról szóló EP-jelentést jegyző Tavareshez, hogy a nyári egyetemet támogatják az Európai Parlament zöldpárti képviselői, így a frakciójukba tartozó portugál Tavares is.

Az Ökopolitikai Műhely Alapítvány közleménye szerint a rendezvény célja „az ökológiailag tudatos és a társadalomért felelősséget viselő gondolkodási és cselekvési minták terjesztése", és mivel 2013 az állampolgárok európai éve, ezért idén a központi témák a demokrácia jövője, az állampolgári részvétel és az egyéni felelősség.

A szerda esti nyitó plenáris beszélgetés arról szólt, hogy miért hagyja hidegen a magyarokat a demokrácia válsága. Tamás Gáspár Miklós filozófus azt hangsúlyozta, hogy az emberek nem azért passzívak, „mert hülyék″, hanem mert csalódtak a rendszerváltásban és így ezzel a politikai berendezkedéssel nem akarnak többé közösséget vállalni. Balavány György blogger-újságíró szerint mindenki közös felelőssége, hogy „oda jutottunk, hogy csak két maffiózó csapat versenyzik eséllyel a politikai hatalomért".

A csütörtöki napot Bojár Gábor (Graphisoft) előadása nyitja az informatika és a zöld gazdaság kapcsolatáról. Délelőtt többek között a fenntartható közlekedés megvalósításának esélyeiről lesz szó, délután pedig a Krétakör társulat Hamlet.ws előadása következik, majd Pogátsa Zoltán, Michal Polak és Yusaf Akbar közgazdászok a pénzvilág átfogó újratervezésének  lehetőségeiről vitáznak.

A rendezvény július 17–21. között tart.