Hat évig egy halottal, hogy lehet így élni?

Attila nagyon okos fiú volt, magas, vékony, fekete göndör hajú, mondják a lakótelepiek. Sokat játszott a kutyával, azzal, amelyik most is a kazincbarcikai lakótelepi ház kertjében ugat. Szerette a kertet is, állítólag ő ültette a virágos bokrokat.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Érettségi után a Miskolci Egyetemen tanult, történelem és magyar szakon, kitűnően. Göncz Árpádtól kapott kitüntetést, ösztöndíjjal ment utána Finnországba. A barátnője is vele volt, együtt jöttek haza. Attila Finnországból gyakran telefonált, emaileket és képeslapot is küldött a szüleinek, és a tőlük egyutcányira lakó nagyszülőknek. Amikor itthon volt, a világoskék Skodát javítgatta, ami most kiégve rohad a házuk előtt. Mozgássérült apja, az egykori mozdonyvezető helyett ő intézte a férfidolgokat a ház körül.

Attila öccsét viszont mindig is másmilyennek ismerték a lakótelepen. Csendes fiú, akinek sohasem voltak barátai, örökké az anyja nyomában loholt. Ma is minden napját vele tölti, gondozzák a leépült apát, aztán biciklire ülnek, és a környék összes boltját, újságárusát körbejárják. Vasárnaponként sohasem hagyják ki a görög katolikus misét, amíg az apa járni tudott botokkal, taxival ő is velük tartott.

Attila fejében is volt gond

Attila 2002 körül már Magyarországon élt. Felvették az ELTE-re, de megbetegedett az elméje, mondják egykori szomszédai, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy a hat éve nem látott fiú még egy hete is az utcára néző ablak alatt feküdt, rég holtan. Egy szomszéd azt mondta, Attila 2002-ben bekerült a pszichiátriára, és már akkor kérdéses volt, rá lehet-e bízni a beteget az anyjára, haza lehet-e engedni hozzá. Hazaengedték.

A szülők házában akkor még víz, villany, gáz, sőt internet is volt. Az apa rokkantnyugdíjából és a segélyből több mindenre futotta. Aztán az anya 2004-ben agyvérzést kapott, időbe telt, amíg felépült.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Attila ezután dolgozni kezdett. Anyja úgy emlékszik, hittérítőnek állt be az adventistákhoz és könyveket árult. A „szektásoknak” akkor, a visszaemlékezés szerint 2007 körül bejárásuk volt a kétszobás családi házba. Rendszeresen jöttek, és Attilával együtt az egyik szobába zárkózva imádkoztak, beszélgettek. Tanácsokat adtak neki, például nem engedték, hogy húst egyen. Főleg szójából álló ételekkel kínálták, amelyektől gyakran hányt. Az anya szerint fia akkor nagyon lefogyott. Aztán a szomszédok már nem látták a kutyával játszani, füvet nyírni, vagy a házat javítgatni.

Mi történhetett?

Sokan és sokszor kérdezgették az anyát, hol van a fia, mit csinál. Egyszer az volt a válasz, hogy munkát keres Hollandiában, máskor Finnországban tanított, megint máskor meg titkos küldetésen volt, amiről nem szabadott beszélni. A nő a szomszédok szerint mosolyogva, készségesen válaszolt, miközben járta napi útját a városban a boltok között, koszos ruhájában, nyomában a fiatalabb fiával. Azért az mindenkinek furcsa volt, hogy Attila nem küldött emailt vagy legalább a nagyanyjának egy képeslapot.

Az is látszott, hogy a család pénze egyre fogy. Mivel nem fizették a számlákat, a gázt és az áramot kikapcsolták a házban, azóta sincs. A szomszédok szerint víz sincs, de mivel a lakókon kívül senki sem járt a lakásban évek óta, csak találgatnak.

A pénz a közművek helyett egy halottlátónál vagy lélekgyógyásznál landolt leggyakrabban. A látó, aki rendszeresen jött Kazincbarcikára, gyógyszereket és krémeket adott a halott fiát kétségbeesetten ápolgató asszonynak, aki szerint egyszer még találkozott is Attilával. Az anya szerint a gyógynövényes szerek jobban hatottak, mint a hagyományos orvosságok, legalábbis azokat nem köpte ki a szobájában, az ágyon éveken át mozdulatlanul fekvő Attila.

Sőt, anyja és öccse szerint a gyógyszereknek hála Attila az utóbbi időben egyre jobban lett. Annyit hízott, hogy már nem tudták ráadni a pólóját, és újra járkálni kezdett, pár napja a füvet nyírta. Ezt állítólag láthatták a szomszédok is, az anya szerint a rendőröktől félnek, azért nem merik ezt igazolni. „Attila 2002-ben a mostaninál sokkal rosszabb állapotban volt, és akkor is felépült” – bizonygatta az anya pénteken.

Hat év után történt valami

Miközben a szülők talán tényleg azt hitték, hogy halott fiuk felépül, a távolabbi család és a fiú egykori barátai továbbra sem tudták, hová tűnhetett Attila. Egyikük a napokban bejelentést tett, és a nyomozók nem sokkal később kérdés nélkül feszítették fel a szeméthalmok között a vasúti lakótelepen a bejárati ajtót. Hogy mi vár ott rájuk, azt az utcán terjengő állandó szag valószínűleg előre jelezte. Az anyát és fiát rögtön a kapitányságra vitték kihallgatásra, Attila csontjait fehér ruhás férfiak vitték ki a házból. Az ágyat, amelyben évek óta feküdt, az udvarra dobták, az ÁNTSZ ellenőrizte, hogy fel lett-e gyújtva. Az eseményeket a mozgásképtelen apa szótlanul nézte végig, talán nem is értette, mi történik.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

A kis szoba ablaka azóta folyamatosan nyitva van. Most nincs bent hullaszag, csak a mindent elborító penészt lehet érezni. Az anya azt mondja, „eddig is ilyen illat volt itt, hát hogy lehetett volna bent halott?” Hogy nem volt holttest, azt szerinte az is igazolja, hogy a család nem kapott hullamérgezést.

Így élni

A helyiségben, amit a család konyhaként használ, tej és vaj, különböző élelmiszerek állnak kibontva, a hűtő nem működik. „Mindenünk szétrohad” – mondja az asszony. Az udvaron van egy lerobbant mosógép, valahol a ház másik felében pedig víz zubog. A rokonok és a szomszédok is csak az újságban megjelent képek után döbbentek le igazán. Nem értik, hogyan lehetett, lehet így élni.

Aki az utca végén lakik, most hall először az esetről, a szemben lakó viszont már rég gyaníthatott valamit. Állítólag többször említette, hogy a fiú maradványai valószínűleg a házban vagy a ház körül lehetnek, de senki sem hitt neki. Pedig komolyan gondolta, feljelentéssel is fenyegetőzött.

Azért őrültnek senki sem tartotta az anyát, legfeljebb hazudósnak. Hiszen járt-kelt a városban, boltba és újságért ment, a férjének gyógyszer íratott fel, telefonált és rendszeresen internetezett, a napokban megjelent cikkeket is mind olvasta. Korábban többször szentképeket töltött le, azokat ki is nyomtatta. Az asszony közelben lakó öccse és anyja azt hitték, azért nem enged senkit a házba, mert szégyelli a szegénységet és a koszt. A hírek hallatán most ők is kiborultak, a nagymama emlékezete azóta rendszeresen kihagy.

Kazincbarcikán, de legalábbis a lakótelepen most vagy elbújnak a család elől az emberek, vagy utánuk kiáltják: „gyilkosok”, „őrültek”. Valaki fél, érteni pedig senki sem érti, hogyan történhet ilyen, hogy élhet valaki éveken át fia bomló hullájával. „Hogy tudtál a halott gyerekeddel élni?” – faggatta őket a szomszédasszony is. Az anya kérdéssel válaszolt - „ez csak szóbeszéd; hogyan lett volna halott, amikor naponta etettük?” Aztán az újságíróknak odasúgta, a szomszéd nő keményen iszik. A lakótelep lakóinak nagy része legszívesebben pszichiátriára küldené a családot. Mások, akik szerint „nem lehetnek teljesen hülyék”, inkább felelősségre vonnák az anyát, amiért hagyta meghalni fiát.

Az anya szerint szomszédai és rokonai összejátszottak ellene, mert zavarta őket, hogy átjár hozzájuk internetezni. Az asszony által elmondott igazság annyiszor változik, ahányszor rákérdeznek. Kazincbarcika egyelőre csak találgat és borzong.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!