Alapítók hagyják ott a TASZ-t

2013.07.19. 19:06 Módosítva: 2013.07.19. 20:38

Rendkívüli közgyűlést tartott csütörtökön a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet, amelyen visszahívták az ügyvivő testületet és új ügyvivőket neveztek ki. A TASZ három alapítója, Fridli Judit (TASZ tanácsadó), Pelle Andrea (ügyvivő), Tóth Gábor Attila (elnök) otthagyja a vezető testületet, de mindhárman tagok maradnak.

A TASZ-nak új elnöke is lett, Kapronczay Stefánia, aki eddig a szervezet Betegjogi programját irányította. "Elnökké választásom nagy megtiszteltetés számomra. A TASZ vezetésének megújulása nem jelent szakítást a korábbi elnök által képviselt iránnyal. A TASZ értékfelfogása, programjai nem változnak, azonban a szorosan vett jogászi tevékenységek megtartása mellett az aktivista, az érintettekkel való szoros kapcsolattartásra épülő jogvédő tevékenység megerősítése az új vezetés célja" - a szervezet közleményében így idézik Kapronczay Stefániát, ugyanakkor egy szót sem írnak arról, mi áll a vezetőváltások hátterében.

Az új ügyvivők: Bagyinszky Ferenc (HIV/AIDS programvezető 2008 óta), Jovánovics Eszter (korábbi ügyvivő, Romaprogram-vezető 2009 óta), Kapronczay Stefánia (Betegjogi programvezető 2008-2012), Sánta Szabolcs Miklós (ügyvéd, 2008 óta TASZ munkatárs), Simon Éva (korábbi ügyvivő 2009-2013, Szólásszabadság programvezető).

"Azért tartottunk rendkívüli közgyűlést, hogy megvitassuk a korábbi elnök, Tóth Gábor Attila elnöki koncepcióját. A közgyűlésen a többség úgy döntött, hogy nem támogatja ezt a koncepciót" - mondta az Indexnek Kapronczay Stefánia. Arra a megjegyzésünkre, hogy az alapítók távozásával a szervezetben egyfajta rezsimváltás történt, az elnök megjegyezte: az új ügyvivői testületnek vannak olyan tagjai, akik már régóta a TASZ-nál dolgoznak. "Én 2005-ben, gyakornokként kezdtem itt a munkát" - jegyezte meg Kapronczay.

Az új elnök, Kapronczay Stefánia az ELTE jogi karán diplomázott, 2010-ben abszolutóriumot szerzett szociológiából is. Kapronczay 2008 márciusától 2012 augusztusáig a Betegjogi Programot vezette a
 TASZ-ban. A 2012 augusztusa és 2013 júliusa között a Stanford Egyetemen volt ösztöndíjas, emberi jogi kurzusokat hallgatott és jogi diplomát szerzett.

Úgy tudjuk, a távozások hátterében a TASZ szerepfelfogásával kapcsolatos belső viták állnak. A távozó vezetők inkább jogelméleti vonalon akarták megerősíteni a szervezet működését, míg a rendkívüli közgyűlést összehívó tagokhoz a korábbi, aktivista-jogvédő, sok terepmunkát igénylő irányvonal állt közelebb.