Átnevezte az iskolákat a KLIK

2013.07.22. 15:24

Átnevezte szinte az összes iskolát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Erről előzetesen ki kellett volna kérnie az önkormányzatok és különböző testületek véleményét - írja a Délmagyarország.

A lap azt írja, nemcsak Csongrádban változott meg az intézmények neve: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a fenntartásába került iskolák jelentős részét átnevezte az egész országban. A névváltoztatás meglehetősen furcsa módon zajlott: június 3-án jelent meg az erről szóló hivatalos értesítés, amely mellesleg március 29-i keltezésű és január elsejére visszautaló hatályú. Vagyis az iskolákat a tanév végén értesítették arról, hogy öt hónapja más a nevük.

Az iskolákban egyébként vegyes fogadtatásra lelt a névváltoztatás. A lap úgy tudja, van, ahol tiltakozni fognak, és visszakérik az eredeti nevet.

A jogszabályi előírások miatt módosult az iskolák neve, és egy szervezeten belül nem lehet több azonos nevű intézmény - reagált a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik). A Klik közleményében hangsúlyozta, hogy a települési önkormányzatoktól átvett köznevelési intézmények január 1-jei állami fenntartásba vételét követően a Klik áttekintette a beolvadt intézmények nevét, hogy azok megfeleljenek a törvényi, jogszabályi előírásoknak.

Az önkormányzatoktól átvett köznevelési intézmények korábbi jogi státusa átalakult azzal, hogy a Klik szervezeti egységei lettek - magyarázták, hozzátéve: a beolvadt köznevelési intézmények egy szervezet részét képezik, amelyen belül nem lehet több azonos nevű intézmény.

A névhasználatnak a nevelési-oktatási intézmények működéséről és névhasználatáról szóló, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott rendeletnek is meg kell felelnie, ami "egyes intézmények esetében a korábbiakban nem teljesült maradéktalanul". Ezért több esetben a feladatellátási helyet jelölő település nevével egészült ki a korábbi intézménynév. Volt olyan eset is, ahol az ellátott feladatokat kifejező változtatást kellett megtenni.

A névmódosítást a jogszabályi előírásoknak megfelelően meg kellett tennie a Kliknek az átadás-átvételi törvény rendelkezési szerint - jegyezték meg.

Írtak arról is, hogy amennyiben nem az egyedi azonosításra szolgáló módosításra, hanem névváltoztatásra kerül sor, úgy megilleti a véleményezés joga a törvény adta lehetőségek szerinti helyi közösségeket.

A működtető önkormányzatok bármikor kezdeményezhetnek névváltoztatást az erre vonatkozó jogszabálynak megfelelően - jelezték.