Ideiglenes lesz a menekülttábor

2013.07.23. 18:48

Megegyezés született a Vámosszabadi mellé tervezett menekülttábor ügyében a falu és a Belügyminisztérium közt: lesz ugyan menekülttábor, de csak ideiglenesen. A Győr melletti falu közelében, a szlovák határtól néhány száz méterre nyit a tervek szerint augusztusban új menekülttábort a Belügyminisztérium. Ennek oka az, hogy Magyarországra minden eddiginél több menekült érkezett az elmúlt hónapokban, májusban például Németország és Franciaország után hozzánk érkezett a legtöbb menekült az EU-ban.

A tábor ellen a kezdetektől fogva tiltakozott Vámosszabadi, a falu honlapján folyamatosan tájékoztattak a különböző akciókról. Az idilli és gazdag faluban attól féltek, hogy a menekülttábor miatt megnő a bűnözés, elértéktelenednek a házaik és több cég is a tábor várható nyitása miatt halasztott el beruházásokat, ami rosszul érinti a környéken élőket. A vámosszabadiak nem örültek, hogy a tábor nyitásáról még az önkormányzati képviselők is csak a sajtóból értesültek és számon kérték, hogy a tábor hatásairól nem készült hatástanulmány.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szerint a rengeteg menekült elhelyezéséhez gyors döntésre volt szükség, ezért áttekintették az üresen álló állami ingatlanokat, és a leggyorsabban és legolcsóbban átalakítható helyet választották ki. A BÁH szerint a befogadó állomás sok munkahelyet is teremt. A menekültek étkeztetése, a szociális munkák, a tábor őrzése, a karbantartás mind munkalehetőségeket teremt.

„Annyira friss a döntés, hogy a vámosszabadiak többnyire csak egy Facebook posztból tudnak a megegyezésről", mondta Pák Eszter, a tiltakozások egyik szervezője. Kedd este hétkor, a helyi fagyizónál találkoznak a vámosszabadiak, hogy átbeszéljék a döntést. Vannak radikálisabb vélemények, mások szerint viszont jövő tavasszal, a választások előtt kedvező tárgyalási pozícióban lesznek.

A keddi megállapodás értelmében a tábor jövőjét 2014 márciusában áttekintik, és döntenek „ a létesítmény esetleges bezárásáról és az ingatlan önkormányzati hasznosításáról.” A BM korábbi ígéreteihez híven megerősített rendőri jelenlétet biztosít a falu számára és segítséget nyújt egy települési térfigyelő kamerarendszer kiépítéséhez is.