Imázskampányt indít a DK

2013.08.01. 12:26

Imázskampányt indított csütörtökön a Demokratikus Koalíció (DK) – közölte Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke.

A Gyurcsány Ferenc elnököt ábrázoló, Összefogással a Köztársaságért feliratú óriásplakátokkal folytatott akcióval egyrészt összefogásra szólítják fel az ellenzéki pártokat, másrészt jobban meg szeretnék ismertetni a DK nevét a közvéleménnyel. A kampány a Facebookon folytatódik, majd szórólapozással és kitelepülési sorozattal fejeződik be. Az akció során több mint ötszáz plakátot tesznek ki, elsősorban vidéken és kistelepüléseken.

1078905 619033804795752 204823508 o

A közlemény szerint a plakátkampány mintegy nyolcmillió forintba kerül, amit adományokból, valamint a DK vezetőinek és országgyűlési képviselőinek személyes felajánlásaiból finanszíroz az állami támogatásban nem részesülő párt.

A Fidesz a következőképpen reagált a kampány indításának hírére: „A Gyurcsány–Bajnai-korszak imázsából nem kérnek többet a magyar emberek, mert az egyenlő a korrupcióval, a maffiabaloldallal, a hazudozással, a szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikával, a munkanélküliséggel és az eladósodással.”