Holnap ítélet lesz a cigánygyilkosságperben

2013.08.05. 11:36

Kedd reggel kilenckor kezdődik a Budapest Környéki Törvényszéken az a tárgyalás, amelyen Miszori László tanácsvezető bíró kihirdeti az elsőfokú ítéletet a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat ügyében. A vád: előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények.

A büntetőper közel két és fél éve tart: 2011. március 25-én kezdődött. A több mint 160 tárgyalási nap alatt 209 tanút és 43 szakértőt hallgattak meg. Míg más ügyekben a vádbeszédre legfeljebb néhány óra elég szokott lenni, ebben az ügyben csak az másfél napig tartott, hogy az ügyész végére érjen a beszédének.

A bíróságot most már szorítja is az idő: augusztus 21-én lejárna az előzetes letartóztatás maximális, négyéves időkerete: és ha addig nem születne meg az ítélet, a vádlottakat aznap szabadlábra kellene helyezni.

Az első-, a másod-, és a harmadrendű vádlottra, vagyis a K. testvérekre, K. Árpádra és K. Istvánra, valamint P. Zsoltra tényleges életfogytiglant kért az ügyész. A negyedrendű vádlott, Cs. István büntetése az ügyész szerint határozott idejű, de a kiszabható, 15 éves törvényi maximumhoz közeli szabadságvesztés kell legyen.