Beperlik az államot a romagyilkosságok miatt

2013.08.06. 14:19

100 százalék, hogy pert indítunk az állam ellen – közölte az Indexszel a romák elleni gyilkosságsorozat ítélethirdetésének szünetében Helmeczy László, miután a többi sértetti képviselővel konzultált. A tiszalöki áldozat, Kóka Jenő sértetti képviselője szerint komoly vagyoni és nem vagyoni kártérítést fognak kérni a bűncselekmények felderítése során elkövetett hibákért.

Az ügyvéd biztos benne, hogy az áldozatok hozzátartozói megnyerik a pert, mivel 2009 szeptemberben a nemzetbiztonságért felelős miniszter, Ficsor Ádám az Országgyűlés szakbizottsága előtt elismerte, hogy hibáztak, így azt már nem nagyon kell külön bizonyítani.

Ficsor a bizottság előtt arról beszélt, hogy Kiss Istvánt az NBH megfigyelés alatt tartotta az első gyilkosságot megelőzően, és lett volna ok meghosszabbítani a megfigyelését, úgy pedig a bűncselekmények elkerülhetők lettek volna. Erre utalva mondta Helmeczy, hogy a tiszalöki (és a kislétai) gyilkosság megelőzhető lett volna, ha a hatóságok nem hibáznak.

Helmeczy emlékeztetett rá, hogy Kóka Jenő özvegye 27 ezer forintos segélyből élne, ha az áldozatokat segítő alapítvány nem támogatná. A mai ítéletet kommentálva elmondta, hogy a támadások bűnszervezetben való elkövetésének mint súlyosító tényezőnek a megállapítását nem az ügyészség, hanem ő maga kérte, sértetti képviselőként. Szerinte ennek köszönhető, hogy egyik elkövető sem bocsátható feltételes szabadlábra.