Négy napig is bizonytalan lehet, ki nyeri a választásokat
További Belföld cikkek
-
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
- Heves vita alakult ki a gyülekezési törvényről, a Pride betiltása vagy a jogok korlátozása a cél?
- Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
- Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
- A következő évtizedben is a Volán-járatok végzik az autóbuszos közszolgáltatást
A tavaszi országgyűlési választások előzetes tájékoztató eredményét - ahogy eddig is - várhatóan már a szavazás napján, vasárnap este ismerteti majd a Nemzeti Választási Iroda (NVI), ám a levélben megküldött szavazatok egy részének, továbbá a külképviseleteken leadott, valamint az átjelentkezők szavazatainak összesítésére még csütörtökig várni kell.
A korábbi választásoknál a külképviseleteken leadott szavazatok száma tízezer alatt volt, így az előzetes tájékoztató eredményt érdemben nem befolyásolta. Most azonban a magyarországi lakhellyel nem rendelkező határon túl élő magyarok levélben leadott szavazatai akár befolyásolni tudják majd az előzetesen kihirdetett eredményt. Becslések szerint több százezer külhoni magyar vesz majd részt a választáson; ők pártlistákra szavazhatnak, egyéni jelöltekre nem.
Egy szorosabb eredmény esetén tehát még négy napot kell várni arra, hogy kiderüljön, melyik politikai erő szerezhet többséget az Országgyűlésben, és várhatóan mely párt, illetve pártok alakíthatnak majd kormányt.
A külképviseleten szavazókról
A külképviseleteken - vasárnap, illetve az amerikai kontinensen már szombaton - leadott szavazatokat, a korábbi gyakorlatnak megfelelően most is csütörtökig kell hazajuttatni az NVI-be. (A külképviseleteken a magyarországi lakóhellyel rendelkező, ám a választás napján külföldön tartózkodó választópolgárok szavazhatnak.)
Az NVI a szavazatokat tartalmazó lezárt borítékokat az adott oevk-kba (országgyűlési választókerületekbe) küldi, ahol egy adott szavazókörben vasárnap nem bontották fel az urnákat. E szavazókör szavazatszámláló bizottságának feladata, hogy a szavazást követő 6. napon ezeket a szavazatokat "bekeverje" a többi közé, így biztosítva a szavazatok titkosságát.
Ugyanezekbe a szavazóurnákba keverik majd be a lakóhelyükről más településre átjelentkezők szavazatait is.
A levélben szavazókról
A levélben leadott szavazatoknak a szavazás napját megelőző szombat éjfélig kell megérkezniük postai úton, a később beérkező voksok érvénytelennek számítanak akkor is, ha "időben" adták fel azokat, de valamelyik ország postája miatt késtek. A levélszavazatokat ugyanakkor vasárnap még személyesen le lehet adni valamelyik külképviseleten vagy bármelyik oevk választási irodán.
Ezeknek a szavazatoknak először a külső borítékját bontja fel a NVI, hogy ellenőrizze az azonosító nyilatkozatokat, és azok tartalmát összevesse a névjegyzékben szereplő adatokkal. Ezt az ellenőrzési feladatot - a levélben beérkező szavazatok várhatóan nagy száma miatt - a törvény szerint már (a vasárnapi urnazárásnál) korábban is megkezdheti az NVI.
A belső borítékok felbontását, a szavazatok megszámlálását pedig a vasárnap este 7 órás urnazárás után kezdheti meg az NVI, ám azt nem tudni, mikor végeznek a feladattal, tekintettel arra, hogy több százezer szavazatra is számítani lehet.
Az oevk-kon leadott levélszavazatokat hétfőn, míg a külképviseleteken leadott levélszavazatokat csütörtökig juttatják el a választási irodák az NVI-nek ellenőrzésre és szavazatszámlásra.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
44 perce
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
3 órája
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
3 órája
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
2 órája
- Címlapon
Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
Változásokról döntöttek a Nemzetközi Valutaalap Magyarországot képviselő kormányzótanácsában.
16 perce
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
4 órája
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6
Majka majkásan beszólt a TV2-nek.
24 perce
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
3 órája
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05