Itt a szigetesek bűnlajstroma

2013.08.09. 16:51

Az idei Sziget fesztivál alatt a rendőrség eddig összesen 83 bűncselekményt regisztrált a Hajógyári-sziget területén – közölte az MTI-vel pénteken a BRFK III. kerületi rendőrkapitányságának vezetője.

Horváth Antal alezredes elmondta, hogy a bűncselekmények jelentős része lopás - zseblopás, alkalmi lopás -, illetve kifosztás volt. Hozzátette: elsősorban sátrakból lopnak, ugyanis a sértettek sokszor órákra őrizetlenül hagyják alkalmi szálláshelyeiket, holmijaikat. A sértettek jelentős hányada, 88 százaléka külföldi, közülük is kiemelkedik a holland állampolgárok aránya - közölte a kapitányságvezető.

Péntekig a fesztiválon 31 embert fogtak el, közülük 27-en kábítószerrel visszaélés - többségében fogyasztás - miatt kerültek rendőrkézre. Két nigériai és két szlovák állampolgárt őrizetbe is vettek. Előbbi kettőt kábítószer-terjesztés, az utóbbi kettőt lopás miatt.

A rendőrség eddig 384 gramm növényi származékot, illetve porállagú kábítószert, valamint 416 darab különféle tablettát és 98 pakett növényi származékot - feltehetően marihuánát - foglalt le. Az alezredes kiemelte, hogy a lefoglalt kábítószerek között a marihuána mellett van hasis, valamint ecstasy is, emellett folyamatban van az egyéb lefoglalt szerekről szóló szakértői vélemények beszerzése.

Horváth Antal hangsúlyozta: egyenruhás és civil ruhás állománnyal is jelen vannak a Szigeten. Szoros kapcsolatban állnak a rendezvényt biztosító biztonsági céggel, az áldozatvédelemmel, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, a bűnmegelőzéssel, illetve a külképviseletek munkatársaival. A fesztiválon két brit rendőr is dolgozik, magyar kollégáik velük is folyamatosan tartják a kapcsolatot.