Kelenföldről Kispestre S-Bahnnal

2013.08.10. 14:00

Ha próbaképpen is, és csak egyetlen vonalon, de megvalósul a sokak által javasolt, Budapesten belüli vasúti személyszállítás – írja a Magyar Nemzet.

A tervezett menetrendben az szerepel, hogy óránként közlekednek majd Kőbánya-Kispest és Székesfehérvár között a személyvonatok. Ez lesz az első alkalom, hogy egy dunántúli ingavonatnak nem a Déli pályaudvar és nem is valamelyik másik nagy pályaudvar, hanem a pesti oldal fontos csomópontja lesz a végállomása.

A vonatok a székesfehérvári indulás után Gárdonyban, Velencén, Kápolnásnyéken, Baracskán, Martonvásáron, Tárnokon, Érd-felsőn, Budatétényben, Kelenföldön és a Ferencvárosban állnának meg.

Ezzel megvalósul a sokat emlegetett S-Bahn koncepció, vagyis az, hogy az utasok Budapesten belül vasúttal utazhatnak olyan városrészek között, amelyek nem egy vonal mentén helyezkednek el.

A most tervezett járattal az utas Kelenföldről (ami jövőre a 4-es metró végállomása lesz) eljuthat Kőbánya-Kispestre, a 3-as metró végállomására – olvasható a lapban.