Az MSZP-ből szerkesztik az Egyenlítő blogot

2013.08.14. 16:45 Módosítva: 2013.08.14. 18:53
MSZP-s politikusok, párthivatalnokok adnak szerkesztési utasításokat a baloldali, de elvileg pártfüggetlen blognak, az egyenlito.blog.hu-nak, derült ki abból a levelezésből, amely cikkünk megjelenéséig bárki számára elérhető volt, és amelynek részleteit az Átlátszó Oktatás juttatta el szerkesztőségünkbe.

„Kérnék mindenkitől egy írást, Bajnai: Együtt? címmel. Egyenként fogom kitenni őket. Lehet pozitív, kritikus, őszinte, demagóg, bármi.. Én is megírom a magamét. Mindegyik kikerül, tartalmától függetlenül.” – írja az MSZP ifjúsági tagozatának egykori elnökhelyettese, Oroszvári Péter az Egyenlítő blog levelezőlistájára szerkesztési utasításait.

Kocsis Máté fideszes kommunikációs igazgató ekézésére, majd a rezsicsökkentési kampány ellentmondásainak feltárására tesz javaslatot Török Zsolt MSZP-s szóvivő ugyanezen a listán.

Harc a kamu Puch László ellen

Az Átlátszó Oktatás nevű civil csoporttól a szerkesztőségünkhöz eljuttatott és cikkünk írásáig nyilvánosan elérhető levelek közül ezek csak a legkirívóbb példák, amelyek azt sugallják: az Egyenlítő blog MSZP-s tisztségviselőktől, politikusoktól kap utasításokat cikkekre, témákra, sőt, posztjaik hangvételére vonatkozóan is.

Az egykori főszerkesztő, Németh Gábor egy alkalommal pedig arra ad utasítást egy levélben a csapatának, hogy blogjuk üzemeltetőjénél jelentsék fel azt a felhasználót, aki kamu Puch László-profillal működik.

Németh Gábor az Indexnek ugyanakkor azt hangsúlyozta: az Egyenlítő nem pártlap, tehát őt minden bizonnyal személyes okokból zavarja, ha valaki Puch László néven kommentelget.

„Nem kérdéses, hogy én ahogy a múltban, a jövőben is az MSZP-re szavazok – mondta Németh, az MSZP ifjúsági szervezetének, a Societasnak az egykori budapesti alelnöke. – Még ha másként is értelmezhetők a levelek, a politikusok csak ötleteket adtak, nem szerkesztették a blogot.”

Török Zsolt lapunknak elmondta, hogy nem kifejezetten az Egyenlítőnek adott témaötleteket, hanem mint sok politikus teszi, lapok egész sorának küldi az információkat. "Régebben a Hír tévének is küldtem ötleteket, de soha nem jelentették meg azokat." A szóvivő elmondta, hogy nincs a levelezőlistán, valaki egyszerűen forwardolta a levelét. (Ez a kiszivárgott emailek alapján valóban így van, igaz, ez a valaki szintén nem tagja a szerkesztőségnek. Oroszvári Péter írt a listára, noha ő elvileg az MSZP ifjúsági tagozatát vezette, nem a blogot.)

Egy MSZP-s szerény javaslatai

Oroszvári Péter szerepét Németh azzal magyarázta, hogy ő a legjobb barátja, ezért van kapcsolatban a bloggal. Ennek fényében is kérdéses, milyen alapon ír dicséretet a szerzőknek („Gratula mindenkinek aki a hétvégén rádobott egy lapát földet a NER sírjára. Az Egyenlítő ezen a hétvégén újra a régi fényében csillogott.”), vagy miért ad ki határozott szerkesztési utasításokat ("kicsit álljunk le az LMP ekézésével – ha javasolhatom – mert az a szintű fika amit tegnap a nyakukba toltunk könnyen kontra produktív lehet. Szerintem próbáljuk ki, hogy egy pár napig nem foglalkozunk velük, csak ha valami nagy dolog történik.").

level3

A levelek izgalmas része az is, ahol arról írnak: a Jókai utcai MSZP-székházban és a pártirodákban kell szavazatokat gyűjteniük a Goldenbloghoz. Mindez az egykori főszerkesztő szerint szintén nem azt jelzi, hogy szabad bejárásuk lenne a pártszékházba és a pártirodákba, mivel szerinte ezekre a helyekre bárki bemehet, akár aláírásokat gyűjteni.

„Ezeken a helyeken mindenféle rendezvényt tartanak, ruhavásárt, előadásokat, és ezeken terveztünk gyűjteni” – mondta, hangsúlyozva, hogy a blog pénzt sem kap a szocialistáktól. „Irodánk sincs, mindenki otthonról dolgozik. Azt sosem tagadtuk, hogy a párt ifjúsági szervezetéből váltunk ki, és azóta csak kommunikáció van az MSZP-s politikusokkal, de utasításokat nem kapunk.”

Független blogok II.

Nem előzmény nélküli a civil média és a pártpolitika buja viszonya a magyar blogoszférában. Különösen közel került a pártokhoz, pártpénzekhez az Egyenlítő konkurense, a Mandiner is, igaz, ők a Fidesszel ápolnak szoros kapcsolatokat. A Magyar Narancs június közepi tényfeltárása szerint a Mandiner főszerkesztője, Balogh Ákos Gergely egy olyan különös pályázaton nyerte el Józsefváros honlapjának működtetését három évre, 10 millió forintért, ahol az ellene induló két cég barátinak tűnő kapcsolatot ápol a Mandinerrel. A lap szerint kamugyanús, hogy a két vesztes cég közül az egyik vezetője, Novák Tamás a blog szerzője is, továbbá résztulajdonos a nyertes cégben. A másik induló pedig a Mandiner nyomatott elődjének grafikai megjelenéséért volt felelős.

Balogh és Novák, amikor nem független újságírók, az orbanviktor.hu-t üzemeltették, öt hónapig, 4 millió forintért.