Tállai Andrást álmában rabolták ki

2013.08.21. 19:30 Módosítva: 2013.08.21. 20:01

A napokban Tállai András államtitkárhoz piti tolvaj surrant be az éj leple alatt - írja a Blikk.hu. Az egész Borsod megye rendőrsége a tolvaj nyomába eredt, hiszen mielőtt kinevezték a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárának, Tállai 8 évig volt Mezőkövesd polgármestere. A zsákmány 2-300 ezer forint körül van. A belügyi tárca Blikknek megerősítette, a bűnöző egy nyitott földszinti ablakon mászott be, ami vélhetően a forróság miatt volt nyitva éjszakára.

A tolvaj gyorsan dolgozott, és mindent magával vitt, ami a keze ügyébe került. Semmit nem kímélt, alkoholt és egy virágvázát is magához vett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya lopás vétsége miatt indított eljárást – mondta Egyedné Novodonszki Éva szóvivő.

Tállai András 1998-ban lépett be a Fideszbe. 1998-tól 2006-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja, a pénzügyi bizottság elnöke. 2001-től 2002-ig a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára volt. Mezőkövesden 2002-2010-ig volt polgármester, de a posztról államtitkári kinevezésekor összeférhetetlenség miatt lemondott.