A magyarok több mint fele eutanáziapárti

2013.08.22. 12:42 Módosítva: 2013.08.22. 12:42

A magyar lakosság 55 százaléka támogatja az eutanáziát - derül ki abból a csütörtöki HVG-ben közzétett közvélemény-kutatásból, amelyet a Medián készített a hetilapnak.

A támogatókon belül többségben vannak azok, akik az aktív eutanáziát is engedélyeznék, vagyis a népesség 30 százaléka azzal is egyetértene, ha az orvos adná be a menthetetlen betegnek a halálos injekciót.

A Medián egy 2003-as felmérés kérdéseit ismételte meg a HVG felkérésére júliusban, a teljes szavazókorú népesség, azaz a 18 éven felüliek mintájára készített, 1200 ember megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatásban.

A mostani eredmények szerint 10 év alatt 34-ről 38 százalékra nőtt azok aránya, akik elutasítják az eutanáziát. Ezzel párhuzamosan a támogatók aránya 62 százalékról 55 százalékra csökkent. Ugyancsak csökkent az aktív eutanáziát is elfogadók aránya, 40-ről 30 százalékra.

A legerősebb összefüggést a válásossággal mutatja az eutanázia megítélése. Amíg azoknak akik az "egyház tanítása szerint" vallják magukat vallásosnak csupán 39 százaléka támogatja az eutanáziát, addig a nem vallásosaknak 57 százaléka.

Életkor szerint leginkább a 60 évnél idősebbek utasítják el, és a 30-39, illetve az 50-59 évesek között a legnagyobb a támogatottsága az eutanáziának. Ez a Medián szerint összefüggésben áll azzal, hogy a legidősebbek között találjuk a legtöbb vallásos embert.

Ugyanakkor az is kiderül a kutatásból, hogy minél képzettebb valaki, annál inkább támogatja az eutanáziát. Amíg a legfeljebb szakmunkásképzőt végzettek körében 52 százalékos, a diplomások esetében 66 százalékos a támogatása.

Népi kezdeményezés indult

Az Országos Választási Bizottság (OVB) július elején hitelesítette azt a magánszemélyek által jegyzett népi kezdeményezést, amely lényegében az aktív eutanázia lehetőségét teremtené meg orvosi részvétellel. Az aláírásgyűjtésre jóváhagyott kérdés így szól: Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek? A népi kezdeményezésekhez 50 ezer érvényes aláírás kell, ha ez összegyűlik, a parlamentnek napirendjére kell vennie a kérdést.

A passzív eutanázia - Dósa Ágnes szakjogász szerint - lényegében engedélyezett Magyarországon. Ugyanis az egészségügyről szóló 1997. évi törvény biztosítja a beteg számára az ellátás visszautasításának jogát. Erre akkor van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan, és rövid időn belül halálhoz vezet.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) visszautasítja az aktív eutanáziát és tiltakozik a kezdeményezés ellen. Éger István, a MOK elnöke júliusban azt mondta: az orvos az élet védelmére esküszik fel, és minden ezzel ellentétes cselekedete súlyos etikai vétség. Éppen ezért azt fontolgatják, hogy fellebbeznek az OVB határozata ellen. Hasonlóan elutasítja a passzív és aktív eutanáziát a KDNP, amely a parlamenti pártok közül egyedül szólalt meg az ügyben.