Gyurcsány az ügyésznek: Miniszterelnöknek szólítson!

2013.08.22. 13:03

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Szolnoki Törvényszéken a Sukoró-ügyként ismert büntetőper tárgyalásán tanúvallomásában arról beszélt, hogy protokolláris jellegű eseményen találkozott a Velencei-tó mellé tervezett egymilliárd dollár (225 milliárd forint) értékű turisztikai beruházás befektetőivel 2008 májusában.

„Miután az államapparátus egyértelműen támogatta az elképzelést, számomra eldöntendő kérdés nem maradt, kifejeztem támogató, bátorító szándékomat” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Szerinte a találkozó nem volt egyedi eset, mert a hivatalban lévő miniszterelnökök jelentős befektetések esetén közvetlen találkozókon ismertetik kormányuk álláspontját, bátorítva ezzel az államapparátust és a befektetőket. A Sukorón befektetni szándékozó csoport korábban már többször találkozott a fejlesztési és gazdasági tárca, illetve a Pénzügyminisztérium illetékeseivel.

A bíróság a találkozóról készült emlékeztetőre vonatkozó kérdéseire Gyurcsány Ferenc elmondta: a turisztikai beruházáshoz szükséges ingatlancserék előkészítéséért Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját, a kaszinó működtetéshez szükséges szerencsejáték-koncesszió kiírásáért Veres János volt pénzügyminisztert, míg a kiemelt nagy ügyekben szokásos kormányzati kapcsolattartásért, koordinációért Bajnai Gordon akkori nemzeti fejlesztési minisztert jelölték meg felelősnek.

Az ügyész első kérdésekor Gyurcsány Ferenc arra kérte, hogy őt miniszterelnöknek szólítsa, mert nem magánszemélyként jelent meg a bíróság előtt. Arra a kérdésre, miszerint a találkozón megjelentek kellően felkészültek voltak-e, a politikus azt felelte: „kormányomat alkalmas emberekből állítottam össze, és nagyon örülnék neki, ha az ügyészi szervezet is így járna el”.

A bíróság újabb kérdésére – a vagyontanács dönthetett volna-e úgy, hogy nem járul hozzá a telekcseréhez – a politikus azt mondta: a nemzeti vagyonkezelő természetesen készíthetett volna olyan előterjesztést, amelyben nem javasolják ezt az ügyletet.

Gyurcsány Ferenc – ügyvédi kérdésre – azt is kifejtette, hogy számára a befektetők személye teljes garanciát nyújtott volna arra, hogy ez a beruházás megvalósul. A befektetők egyikét, Ronald S. Laudert például úgy jellemezte, mint „akinek nem nehezebb bejutni az ovális irodába, mint találkozni a magyar miniszterelnökkel”.

Magyarországnak előnye származott volna a Sukoróra tervezett kaszinóberuházásból, amelyet nagy hiba volt elszalasztani – jelentette ki a tanúként meghallgatott Veres János volt pénzügyminiszter. Az MSZP-s politikus azt mondta, „a projekt politikai gellert kapott”, ez pedig megakadályozta, hogy megvalósuljon a beruházás, amely Magyarországnak hosszú időn át jelentős adóbevételeket, a régióban pedig új munkahelyeket és élénkülő idegenforgalmat biztosított volna. Hangsúlyozta: a sukorói telekcsereügylet nem volt feltétele a kaszinókoncesszióra kiírt pályázat elnyerésének. A létesítményt a nyertes befektető a régión belül bárhol kialakíthatta volna.

A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolja az elsőrendű vádlott Tátrai Miklóst, a másodrendű vádlott Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját, a harmadrendű vádlott Markó Andreát, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkárát és a negyedrendű vádlott F. Zsolt értékbecslőt. Császy Zsoltot és F. Zsoltot mint bűnsegédet vádolják ezzel a cselekménnyel. V. Bálint ügyvéd, ötödrendű vádlott ellen kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntette a vád. A másodrendű és a negyedrendű vádlottat magánokirat-hamisítással is vádolják.

Az ügy lényege, hogy az állam képviseletében eljáró MNV Zrt. 2008. július 30-án kötött – egy tervezett turisztikai beruházáshoz kötődő – telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli-magyar üzletemberrel. A Központi Nyomozó Főügyészség ezzel kapcsolatban 2009 áprilisában nyomozást indított. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. június 13-án jogerősen semmisnek nyilvánította a szerződést, kimondva, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot. A vádirat szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.

Joav Blum izraeli-magyar üzletember szerdán nem ment el a bíróságra, így az ő meghallgatása elmaradt Szolnokon, ahol több hónapos szünet után folytatódott a büntetőper tárgyalása. Ezt azzal indokolta, hogy csak a sajtóból értesült az idézésről.