A minisztérium 420 milliót ad a Pető intézetnek

2013.08.27. 19:43 Módosítva: 2013.09.17. 11:27

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden lehetséges eszközzel támogatja a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetét (MPANNI) annak érdekében, hogy a magyar fogyatékkal élők ellátásában oly elismert hagyományokkal rendelkező intézmény működése biztosítható legyen, írja Indexhez eljuttatott közleményében a tárca.

A minisztérium késő délután közleményben reagált az Index cikkére, amelyben azt írtuk, hogy nyár végére csődközeli helyzetbe került a Nemzetközi Pető Intézet. A bevételek a korábban jellemző évi 2,2 milliárdos szintről 1,5 milliárd forintra apadtak, ami azt eredményezte, hogy az intézmény a megszokott működési keretek között 20 milliós mínuszt termel havonta.

Az EMMI azt írja, megállapodás született arról a múlt héten, hogy hogyan, milyen feltételekkel történhet meg a köznevelési szerződés megújítása. „Az MPANNI 2013 augusztusában megkereste a Minisztériumot, és új köznevelési szerződés megkötését kezdeményezte. Jelezték, kiegészítő támogatás által biztosított forrás megszűnése a MPANNI működésének ellehetetlenüléséhez vezetne. Tekintve az intézmény szerepének fontosságát, 2013. augusztus 24. napján Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár és munkatársai a MPANNI képviselőit fogadták, és egyeztették a Minisztérium és a MPANNI között köthető új köznevelési szerződés részleteit. Ezen új köznevelési szerződés alapján 230 000 Ft/Fő/év támogatási összeggel, a jelenlegi létszámadatok alapján a minisztérium 100,5-110 millió Ft támogatásban tervezi részesíteni a MPANNI-t a következő egy éves időtartamban.

Ezen túlmenően a minisztérium Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága is támogatja a Pető Intézetet összesen 317,615 millió forinttal.