Néma maradt a bíróságon Rezešová

2013.08.27. 15:15
A szlovák milliomosnő nem tett vallomást a büntetőperének első tárgyalási napján. A négy ember halálát követelő balesetet az M3-as autópályán Rezešová egyetlen, decemberi vallomása szerint az áldozatok kocsija okozta, és nem az, hogy ő ittasan száguldott volna. A Fiat elhunyt sofőrjének hozzátartozói kizártnak tartják ezt. A rendőrjárőr alkoholszagot érzett a vádlotton.

Fehér blúzban, pomponos hajgumival összefogott, kislányos frizurával, bilincsben a kezén jelent meg büntetőperének első tárgyalásán kedden a Gödöllői Járásbíróságon Eva Varholikova-Rezešová, a szlovák milliomosnő, akit azzal vádolnak, hogy négy ember halálát okozta száguldó BMW terepjárójával tavaly augusztus 21-én.

Rezešová beszél magyarul, de tolmács kísérte el a tárgyalásra. A férfi halkan, folyamatosan fordította számára az elhangzottakat. Eljött a bíróságra a vádlott anyja is. Sem ő, sem a vádlott nem engedélyezte, hogy felismerhető  fényképek készüljenek róluk.

Miután az ügyész felolvasta a vádiratot, Rezešovának lett volna lehetősége vallomást tenni, de ő nem akart beszélni. Csupán annyit mondott: „Nem érzem magam bűnösnek egyik vádpontban sem.”

Rezešová több mint egy éve előzetes letartóztatásban van. Az egy év alatt egyszer tett vallomást: tavaly decemberben, írásban. Ezt olvasta fel a tárgyaláson a bírónő. A vádlott akkor is tagadott. Azt állította: nem volt alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt, és álmos sem volt, amikor az M3-as autópályán belerohant a terepjárója a Fiatba, amelyben a négy áldozat utazott. Az áldozatokat hibáztatta, állítása szerint a balesetet az okozta, hogy a Fiat index nélkül, hirtelen sávot váltott.

A kocsiban két házaspár utazott, az asszonyok testvérek voltak. A bíróság kedden meghallgatta tanúként az áldozatok felnőtt gyerekeit. Az M. házaspár lánya, illetve a V. házaspár két fia egyaránt azt vallotta, hogy nyugodt, higgadt sofőr volt az M. házaspár férfi tagja, aki az autót vezette. Lánya szerint nagyon örült a Fiatjának, tisztán tartotta, vigyázott rá, ügyelt a műszaki állapotára. A rokonok úgy írták le: nem olyan ember volt, aki belement volna egy közlekedési konfliktushelyzetbe.

Az első tárgyalási napon tanúskodtak többen olyanok, akik az elsők között értek a helyszínre. Beszélt az autópálya-rendőrség járőre is, aki Rezešovát megszondáztatta, aztán vérvételre vitte. Míg a baleset után segíteni próbáló más járművezetők nem érzékelték a vádlotton, hogy ittas lett volna, a járőr határozottan állította, hogy alkoholszag áradt belőle, és zavarodottan viselkedett.

A járőr vallomása szerint amikor megkérdezte a nőt, hogyan történt a baleset, azt a választ kapta tőle, hogy elaludt. Rezešová később már tagadta ezt. A vádlott ügyvédje a tárgyaláson elérte, hogy a járőr elismerje: mielőtt kérdezgette volna, nem figyelmeztette Rezešovát rá, hogy nem köteles magára terhelő dolgot mondani.

A büntetőper csütörtökön újabb tanúk meghallgatásával folytatódik. Szeptember 3-án jönnek a műszaki szakértők, szeptember 11-én pedig az orvosszakértők.

A bűnügyről és a per során megválaszolandó legfontosabb kérdésekről részletesen korábbi cikkünkben, itt olvashat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport