Fekete György miatt távozik a Műcsarnok igazgatója

2013.08.28. 15:06 Módosítva: 2013.08.28. 18:13

Kedden jelentette be kollégáinak Gulyás Gábor, hogy távozik a Műcsarnok éléről. A nem hivatalos információk szerint az igazgató azért mond le, mert a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) mégis megkapja az egyik legnevesebb magyar kortárs képzőművészeti intézmény feletti irányítást.

Gulyás Gábor szűkszavúan nyilatkozott döntésének hátteréről és csütörtökre ígért bővebb tájékoztatást. "Távozásomnak politikai motivációja nincs, döntésemet - ahogyan az elmúlt két évben minden stratégiai döntést - a Műcsarnok szakmai felügyeletét ellátó Emberi Erőforrások Minisztériuma és a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt. illetékeseivel egyeztetve hoztam meg" - közölte.

A terv már tavaly télen kész volt, és ennek hírére az igazgató bejelentette: ha valóban átadják a Műcsarnokot a vitatható elvekkel működő MMA-nak, távozik. (Olvassa el interjúnkat, amiből az is kiderül, miért támadta Fekete György az igazgatót.)

Abban az időben azonban hatalmas felháborodást keltettek Fekete György MMA-elnök kijelentései, aki nyíltan kimondta: szervezete ideológiai alapon fog szelektálni művészek és művek közt. Az idős belsőépítész, akinek szervezete 2,5 milliárd állami támogatás felett rendelkezik, nemzeti és vallási elkötelezettséget kért számon a kortárs képzőművészeten.

Fütyülök erre a demokráciára

A parlament akkor végül elhalasztotta a döntést, Gulyás Gábor pedig maradt a Műcsarnok élén. Most a kormány elérkezettnek láthatta az időt, hogy beteljesítse Fekete Györgynek tett ígéretét, és ennek hírére jelenthette be távozását az igazgató.

Forrásaink szerint jelenleg nem az épület átadásáról van szó, mivel az egyetlen helyrajzi számon van a Városliget más intézményeivel. Az MMA várhatóan a Műcsarnok Nonprofit Kft. felett veheti át először az irányítást.

Mindenáron védik az MMA-t

Fekete György visszatérése nem meglepő annak fényében, hogy a kormány a legnagyobb áldozatokat is hajlandó bevállalni, hogy egyeduralkodóvá tegye az MMA-t. Még egy államtitkárt, L. Simon Lászlót is menesztettek, a hírek szerint azért, mert kritizálta az akadémiát, és nem volt hajlandó teret adni térnyerésüknek.

Gulyás Gábor és a minisztérium viszonya nem problémamentes azóta, hogy a Műcsarnok igazgatója bejelentette, lemond, ha a Művészeti Akadémia megkapja az intézményt. Állítólag Balog Zoltán miniszter ezért maradt távolt a velencei biennále megnyitójáról.