Péterfalvi: Az MSZP nem vigyázott a kommunisták mikrofilmjeire
Idén február elején több tízezer, korábbi MSZMP-tag neveit, személyes adatait és pártkongresszusokra készült statisztikai összesítéseket tartalmazó mikrofilmeket talált az Átlátszó nevű internetes lap az MSZP II. János Pál pápa téri volt székházában. A filmeket az OSA Archívumba szállították az újságírók azért, hogy levéltárosok állapítsák meg, mit tartalmaznak a filmek. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság kivizsgálta az ügyet.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indított, az MSZP pedig feljelentést tett. A NAIH vizsgálata végül megállapította, hogy az MSZMP utódpártjaként a szocialisták felelőssége lett volna gondoskodni az épület teljes kiürítéséről és a tekercseken található adatok kezeléséről. A határozat megállapítja azt is, hogy a tekercsek jogos tulajdonosa a Magyar Nemzeti Levéltár. A NAIH – bár nem szabott ki bírságot a szocialistákra – felszólítja a pártot a hasonló adatkezelési mulasztások elkerülésére és az információszabadságról szóló törvény betartására.