Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Az iskolákra mutogat a Kello

2013.09.02. 14:57
Jórészt az iskolákat hibáztatja a tankönyvellátásért felelős Kello és a minisztérium azért, ha hibák voltak az ellátásban, de azt elismerték, hogy az információáramlás nem volt tökéletes - derült ki a cég ügyvezetője és Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár közös hétfői sajtótájékoztatóján. Az alvállalkozókra vonatkozó panaszokat ugyanakkor kivizsgálják. Szerintük a rendszer sikeres.

Az összes tankönyvet kiszállította az iskolába a Kello, mindenki átvehette a tankönyveket - mondta Sipos Imre. A helyettes államtitkár lényegében arról beszélt, hogy sikeres az államosított tankönyvellátás. Mint mondta, az új rendszer egyik előnye, hogy az iskolának nem kellett pénzzel foglalkoznia, a szülőknek nem kellett helyben pénzzel fizetnie, hiszen ezt korábban – csekkel vagy utalással – már megtehették. Országosan egységes, átlátható, monitorozható rendszer alakult ki, az emberek folyamatosan tájékozódhattak arról, hogy milyen szinten van az ellátottság – beszélt a rendszer egy másik előnyéről. Az ellátás során tapasztalt problémákról mindössze annyit mondott, hogy a tárca az esetleges problémák kiküszöbölésében folyamatosan segédkezett. Sipos arról is beszélt, hogy elképzelhető, hogy lesznek újítások és változtatások, de ezekről most még korai beszélni.

Arany szerint sikeres a rendszer

A Kello igazgatója is sikerként értékelte saját munkájukat. Arany Tamás azt hangsúlyozta, hogy 6000 helyre kellett kiszállítani a tankönyvcsomagokat, összesen 1 millió 300 ezer diáknak küldtek ki könyvet – szerinte fennakadás nélkül. Arany azt is sikerként értékeli, hogy amíg a korábbi rendszerben senki nem tudott országos adatokkal szolgálni a tankönyvellátásról, most az egész egységbe van szervezve, és lesznek pontos adatok.

Az Index azon kérdésére, hogy miként kommentálják azt a rengeteg, szülőktől és tanároktól érkező panaszt, amelyek az új rendszerre érkeztek, Arany azt válaszolta: nagy tanulság, hogy a jövőben sokkal több gondot kell fordítanunk az információáramlásra. „Sok olyan eset volt, hogy az iskola nem tájékoztatta a szülőket” – jelentette ki. Arany szerint az iskolák tehettek arról is, ha hiányosan érkeztek meg a csomagok. „Volt olyan iskola, ahol nem a megfelelő rendeléseket adták le” – mondta ezzel kapcsolatban. Arra is utalt, hogy 1 millió 300 ezer csomagnál már az is komoly problémának tűnhet, ha 1 százaléknál merül fel probléma.

Arany szerint az iskolák tehetnek arról is, ha voltak olyan diákok, akik határidőre fizettek, mégsem jutottak könyvhöz. „Az iskolákat augusztus 27-én értesítettük az augusztus 15-ig fizető diákokról. Így az iskoláknak tudniuk kellett, hogy ki fizetett. Aki a határidőig nem fizetett, azt arra kértük, vigye magával a csekket” – mondta a Kello igazgatója.

Sipos bocsánatot kért a szabotázs miatt

Arra a kérdésre, hogy miért minősítette szabotázsnak Sipos Imre helyettes államtitkár azt, ha egy iskola szeptember 2-a előtt osztja ki a könyvet, az államtitkár azt mondta: senki nem mondott olyat az iskoláknak, hogy ha ezt már megszervezték, és a könyveket kiosztották augusztus 27-én, akkor az probléma lenne. A szabotázs szóért Sipos elnézést kért, mint mondta, ezzel csak arra szerették volna felhívni az iskolák vezetésének a figyelmét, hogy akkor osszák ki a könyveket, amikor az a szülőknek is megfelelő. Merthogy állítása szerint több olyan panasz is érkezett a szülőktől, hogy az iskolák feleslegesen hívják be őket augusztusban a tankönyvek kiosztására.

Arra a felvetésre, hogy sokszor a tanároknak kellett felcipelniük a könyveket az iskolába, Arany Tamás azt válaszolta: az iskolákat folyamatosan arra kérték, hogy reklamáljanak, ha a szállítással gondok voltak. „Ki fogjuk vizsgálni ezeket az eseteket. Nem engedhetjük meg, hogy bármelyik alvállalkozó többletterhet tegyen a tanárokra” – mondta. Arról is beszélt, hogy korábban nem volt korrekt, hogy néhány pedagógus komoly juttatásért tankönyfelelős lehet, mások viszont nem kaptak ilyen mértékű juttatást a többletmunkájukért.

Sokan bírálták az új rendszert

A korábban piaci alapon működő tankönyvellátást a Hoffmann Rózsa vezette oktatási kormányzat államosította, idén már a Kello koordinálta az egész folyamatot. Az új rendszert számtalan bírálat érte, nem ok nélkül: a tankönyvellátás okozta bonyodalmakról ebben és ebben a cikkünkben részletesen is foglalkoztunk.

Az új rendszer eddigi leggyakrabban tapasztalt hibái (olvasóink beszámolói alapján):

  • Az informatikai rendszer akadozik.
  • Nehezen lehet kommunikálni a Kello munkatársaival.
  • A szülőknek és az iskoláknak is késve válaszol a Kello.
  • Azt, aki átutalással fizetett, azt a nem fizetők közé sorolták.
  • Rossz a nyilvántartás.
  • Az egyedi eseteket képtelen kezelni a rendszer.
  • A szülők egymással ellentétes információkat kapnak a Kellótól.
  • Késve érkezett meg a csekk.
  • Csúszik a kiszállítás időpontja.
  • Az alvállalkozók és az iskolák is egymásnak ellentmondó információkat kapnak a központból (Kello).
  • A szállító jelzi, mikor érkezik, a tanárokat berendelik a szabadságukról, de a megadott napon mégsem érkeznek a könyvek.
  • Hiányos a csomag.
  • Van, aki fizetett, de a listán nem fizetőként van feltüntetve.
  • Aki reklamál, nem tudja, mikor lesz a hiba korrigálva.