A Jobbik keletre, az MSZP középre tart

2013.09.04. 14:37

A közbiztonság és munkahelyteremtés lesz a fő témája a Jobbik évadnyitó frakcióülésének. A radikális ellenzéki párt a háromnapos találkozóját Szabolcs-Szatmár-Bereg megye két településén, Tiszavasváriban és Nyíregyházán tartja szerdától – közölte az MTI-vel a Jobbik szóvivője.

Pál Gábor elmondta: a párt országgyűlési képviselői előtt előbb Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető tart helyzetértékelő előadást, majd megkezdik a felkészülést a parlament jövő héten kezdődő őszi ülésszakára.

Kövér miatt nehéz év előtt a Jobbik

A szóvivő szerint a párt továbbra is nehézségekkel néz szembe, hiszen továbbra is érvényben van Kövér László renelkezése, amelyben a házelnök letiltotta a Jobbik frakcióját a beléptető rendszerről, így a képviselőkön kívül senki sem tud bemenni sem a parlamentbe, sem a képviselőházba, az úgynevezett Fehér Házba.

„Ezért tartjuk hónapok óta a Fehér Ház előtt a sajtótájékoztatóinkat is, hiszen oda csak azok az újságírók juthatnának be, akiknek állandó belépőjűk van, napi belépőket nem tudunk beszerezni" – emelt ki egy nehézséget Pál. Megjegyezte, hogy nem tudni, meddig tartja fenn a házelnök az intézkedést, amelyet azért léptetett életbe, mert a Jobbik a június 21-i földtörvényről szóló szavazáson tiltakozó akciót szervezett az országgyűlésben, egy időre elfoglalva az elnöki pulpitust is. A törvény elfogadását nem sikerült megakadályozni, bár a párt szerint házszabályellenes volt a szavazás menete.

MSZP a Velencei-tónál

Míg a jobbikos képviselők az ország szélén, addig az MSZP frakciója a közepén gyűlik össze szerdától egy kétnapos találkozóra. A párt frakcióvezető-helyettese szerint a gárdonyi találkozó központi eleme egy elszámoltató politikai forgatókönyv lesz, amely az őszre készül el.

Tóbiás József frakcióvezető-helyettes az MTI-nek azt mondta: arra készülnek, hogy a választásokig hátralévő fél évben számon kérik a kormány ígéreteit az Országgyűlésben.

A politikus közölte: szembesíteni akarják az Orbán-kormányt azzal, hogy mit vállalt, és ebből mi valósult meg. Tóbiás szerint elég volt abból, hogy a Fidesz még mindig "nyolcévezik", noha több mint három éve ő kormányoz.

A szocialisták emellett több korábbi javaslatukat is megpróbálják a parlament napirendjére venni, például az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának csökkentéséről szólót. A frakcióülésen szó lesz az ország következő hétéves fejlesztési tervéről is.

A frakcióvezető-helyettes beszámolt arról, hogy a házbizottság szerdai ülésén kiderült: a parlament szeptember 16-án választhatja meg az alapvető jogok biztosát. Áder János Székely Lászlót jelölte ombudsmannak. A szocialisták az évadnyitó frakcióülésen döntenek arról, támogatják-e a jelöltet. Szintén megtárgyalják az ötödik alkotmánymódosítást.

Téma lesz a frakcióülésen a választási felkészülés, az ellenzéki szövetségkötés is. Tóbiás József erről azt mondta az MTI-nek: az MSZP és az Együtt-PM megállapodásával már létrejött a kormányváltó szövetség, a következő hetekben más pártok ehhez csatlakozhatnak.