Bajnai: súlyos következménye volt a szivárogtatásnak

2013.09.04. 17:29

"Az [MSZP-vel kötött] megállapodás arról szól, hogy az lesz a miniszterelnök, akinek a pártjára többen szavaznak listán. Ez azt jelenti, hogy a választó az egyik szavazatával elküldheti az Orbán-rezsimet, a másikkal pedig eldöntheti, hogy kit szeretne miniszterelnöknek látni az ellenzéki oldalról. Az egyéni jelöltek száma nem befolyásolja a miniszterelnök kérdését. Egészséges, a győzelmet segítő versengés indulhat be a két szövetséges párt között" – mondta Bajnai Gordon a 444-nek adott interjúban. Bajnai azt is lehetségesnek tartja, hogy az MSZP-nek lesz nagyobb frakciója, viszont mégis ő lesz a miniszterelnök

Arról, hogy miközben Mesterházy Attilával tárgyalt, a kollégái a tudta nélkül kiszivárogtatták az ATV-nek az  éppen aktuális ajánlatát, azt mondta, nem tudja, ki volt a kiszivárogtató, és hogy "a kiszivárogtatás a tárgyalások szempontjából nem volt döntő jelentőségű. Korábban eldöntöttük, hogy ezzel az ajánlatunkkal (az előválasztás felvetésével) a nyilvánosság elé állunk, már összehívtuk a sajtótájékoztatót erről. De valóban szerencsétlennek tartom, hogy néhány elem már a tárgyalás ideje alatt kiszivárgott." Hozzátette, az ügyet megbeszélte kollégáival és annak "súlyos következménye" volt.

Bajnai elmondta, hogy egyszer már találkozott Simicska Lajossal, arról azonban nem akart beszélni, hogy miért, de állítása szerint nem olyan ügyben, mint ahogy Simicska a sajtóban szerepelni szokott. "Egy interjúban csak olyan állítást tehetek, amit bizonyítani is tudok. De az például ilyen, hogy a Simicska-Nyerges-érdekeltségeknek az elmúlt három évben nemigen akadt versenytársa a közbeszerzések vagy az uniós pénzek megszerzése terén, ami pusztán versenyképességükkel nem magyarázható" – válaszolta a politikus arra a kérdésre, szerinte bűnöző-e a Közgép tulajdonosa.

Az Együtt-PM vezetője arról is beszélt, hogy még soha sem drogozott, és hogy hisz egy magasabb szellemben, ami a világot összetartja.