Előd
7 °C
16 °C

A jelölt, aki nem beszélhet

2013.09.06. 07:16
A fideszes Kovács Ágnes és az MSZP–DK színekben induló Terényi Attila között dőlhet el a vasárnapi váci időközi választás. Kovács Ágnesnek a parkolás a szívügye, Terényinek fogalmunk sincs, mert a helyi MSZP elnöke eltiltotta a nyilatkozattól.

Oly sok sikertelen próbálkozás után az MSZP egymás után két, tízezer főnél nagyobb településen rendezett időközi választást is megnyert.

Augusztus 11-én Nyírbátorban még függetlenként, de az MSZP támogatásával nyert mandátumot fideszes vetélytársát megelőzve a baloldali jelölt, vasárnap viszont már az Együtt 2014 és a Demokratikus Koalíció is felsorakozott a szigetszentmiklósi MSZP-s Ladányi Sándor mögött, aki a választókörzet történetének legnagyobb győzelmét aratta.

Ahogy ilyenkor lenni szokott: a győztes pártok vezetői országos jelentőségűnek állították be a két választókerület választási eredményét. Vasárnap este szinte a hivatalos eredmény kihirdetése előtt jelentetett meg győzelmi közleményt az MSZP, az Együtt 2014 és a DK országos központja.

És még nincs vége, ősszel sorrendben Vácon, Baján és Kerepesen tesztelhetik a baloldali ellenzék összefogását.

Most vasárnap Vác következik, ahol Terényi Attila, az MSZP és a DK közös jelöltje indul, ellenfelei: Kovács Ágnes (Fidesz), Homokiné Garancz Henrietta (Jobbik), Kiss István, Oberkamp Péter, Zsoldos Mihály (mindannyian függetlenek).

Itt igazi bravúr lenne az MSZP–DK győzelme: ha megvalósulna, akkor nem túlzás azt feltételeznünk, hogy a parlament őszi ülésszakának másnapi nyitóülésén Mesterházy Attila a baloldali jelöltek augusztusi-szeptemberi győzelmeit választaná napirend előtti témájául.

A váci kettes választókerületben (ez nagyjából a belvárost fedi le) a kétezres években mindig a jobboldal győzött. 2002-ben csak 17 szavazaton múlt a siker, 2006-ban 407:303-ra győzött a Fidesz. A legérdekesebb azonban a 2010-es választási eredmény volt, Vácon ugyanis a választás előtt feloszlatták a renitensnek tartott helyi Fidesz-szervezetet, ráadásul az újjáalakult Fidesz és a KDNP is ragaszkodott a saját polgármester-jelöltjéhez. A két párt egymás ellen indult, így kis híján az MSZP-s Both János maradt nevető harmadikként a polgármester. Végül a függetlenként, de a KDNP támogatásával indult Fördős Attila lett a polgármester, a fideszes Pető Tibor pedig a történelmi kétharmad évében mindössze harmadik lett.

A kettes választókerületben 2010-ben  az MSZP-s jelöltnek nem volt esélye nevető harmadiknak lenni: Fidesz (483 szavazat), KDNP (378), MSZP (349) volt a sorrend. Most azért kellett kiírni időközi választást, mert az akkori fideszes győztes, Csuka István május végén meghalt.

A helyi jobboldalnál – bár meggyőző a fölénye a képviselő-testületben – mintha azóta se lenne minden rendben. Idén januárban három képviselő lépett ki a Fidesz-frakcióból, és új képviselőcsoportot alapított.

Kovács Ágnes, a mostani Fidesz-jelölt azon kevesek egyike volt, aki a 2010-es választás előtt is megőrizhette tagságát a feloszlatott Fidesz alapszervezetben. Nem akar foglalkozni a múltban
történtekkel, ahogy fogalmaz, azóta egy erős jobboldali összefogás jött létre Vácon. "A kompromisszum embere vagyok" – mondja a váci belvárosban könyvelőirodát vezető politikus, aki – és ez már a helyi jobboldali béke jele – a Fidesz és a KDNP közös jelöltjeként száll csatába.

Kovács a Fideszbe a 35 éves tagsági korhatár 1993-as eltörlése után lépett be, a képviselő-testület munkáját már régóta külső bizottsági szakértőként segíti. Most az elhunyt Csuka István munkáját akarja folytatni. Amikor arra kérjük, sorolja fel azt a három dolgot, amin megválasztása esetén változtatna, ezeket mondja:

  • Nagyobb hangsúlyt helyezne a főtéri behajtási és parkolási engedélyek felülvizsgálatára és a közlekedési szabályok betartására.
  • Civil összefogással akarja kezdeményezni a Máltai kórház illetékeseinél a Főtéren található Pengefal mielőbbi felújítását.
  • Kezdeményezné a buszpályaudvar környékének és közlekedési tereinek felújítását.

Az MSZP–DK közös jelöltje az 51 éves Terényi Attila. 1983-ban került a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, ahol végigjárta a szamárlétrát, majd 1992-ben a Köztársasági Őrezred biztonsági tisztjeként folytatta pályafutását, végül a Váci Rendőrkapitányság ügyeletes tisztjeként vonult nyugdíjba.

Az Együtt 2014 nem állt mögé. Ennek igen prózai oka van: a 34 ezres, Budapesttől 40 kilométerre fekvő városban Bajnai Gordon pártjának nincs alapszervezete.

Terényivel még telefonon beszéltük le az interjút (nevet, munkahelyet, foglalkozást megadva), de mire a helyi MSZP-alapszervezet Zrínyi Miklós utcai irodájába értünk, kiderült: Terényi azt hitte, hogy az Index szervezi a telefonos kampányát.

Sebaj, együtt nevettünk a félreértésen. Már épp hozzákezdtünk volna az interjúhoz, amikor a pártiroda egyik hölgy alkalmazottja közbelépett: "Erről Jánosnak is tudnia kell." Odalépett a vonalas telefonhoz, hívta a számot. A jelölt engedélyt kért Jánostól az interjúra ("parancsnokom!" – így a joviális megszólítás), de válaszaiból érezhető volt, hogy falakba ütközik. Ekkor elkértem a kagylót, hadd beszélhessek én is Jánossal.

A vonal túlsó végén Bóth János volt, a helyi MSZP erős embere, aki politikai pályafutását 1975-ben az MSZMP-ben kezdte, volt a Dunai Cement és Mészmű KISZ-titkára, a város tanácselnöke, a helyi pártbizottság tagja. A rendszerváltás után már MSZP-sként lett a képviselő-testület tagja, 2002-től országgyűlési képviselő és polgármester. Lendülete 2009-ben hagyott alább, amikor három MSZP-s is megszavazta felfüggesztését a polgármesteri pozícióból, és fegyelmi eljárást indítottak ellene, 2010-ben elbukta a polgármester-választást, 2010-től már csak a helyi MSZP frakció vezetője, a megyei közgyűlés tagja. Erejét viszont jellemzi, hogy 2012-ben Keller Lászlót azért zárták ki az MSZP megyei közgyűlési frakciójából, mert kritizálta Bóthot.

Bóth János végül a következő, egymásnak néhol ellentmondó érvek miatt nem járult hozzá, hogy a hétvégi időközi választás MSZP-s jelöltjével beszéljünk:

  • Bóth Jánoson, mint a helyi szervezet elnökén keresztül kellett volna kapcsolatba lépnünk a jelölttel.
  • Egy helyi választás nem érdekli az országot.
  • A kérdéseket előre el kellett volna küldenünk írásban.
  • A jelölt kampánya fel van már építve, plusz megszólalást nem terveztek.

Végül tettünk még egy kísérletet az MSZP budapesti központján keresztül is, de nem jártunk sikerrel.